Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lemondott Völner Pál

888.hu

2021.12.07. 13:20

A politikus közleményt adott ki.

 

A közleményben az áll: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”.

A tájékoztatás szerint Völner Pál mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll.

Az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását – olvasható Papp Gábor ügyvéd közleményében.

Az ügyvéd jelezte: sem Völner Pál, sem ő, sem pedig Varga István ügyvéd nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Kedd délelőtt jött a hír, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott.

Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben – írja közleményében a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban

megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A büntetőeljárás Völner Pál országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére