Magyarország támogatja, hogy több világbanki forrás jusson Ukrajnának és a szomszédos országoknak
2022.10.16. 12:35
A közlemény szerint a pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának, amelynek összege már meghaladta a 28 milliárd forintot.
Washingtoni programja során Varga Mihály többek között Anna Bjerde regionális Világbank-alelnökkel is tárgyalt. A találkozón főképpen az orosz-ukrán háború gazdasági következményeit, valamint Ukrajna támogatásának témáját érintették a felek.
A tárca tájékoztatása szerint Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a régió energiabiztonságát és közlekedési kapcsolatainak fejlesztését célzó befektetéseket előtérbe kell helyezni. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának: a magyar segítségnyújtás összege már elérte a 28 milliárd forintot, Magyarországra csaknem egymillió ukrán menekült érkezett.
Emellett jelezte, hogy a szomszédos tagállamok – így Magyarország is – számos olyan anyagi terhét viselik a háborúnak, amelyet más tagállamok nem.
Magyarország támogatja, hogy több világbanki forrás jusson Ukrajnának, valamint a háború által érintett szomszédos országoknak.”
– ezt a magyar pénzügyminiszter az Elena Bourganskaiaval, a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság alelnökével való tárgyalásán mondta.
Varga Mihály a találkozón közölte, Magyarország készen áll arra, hogy az ukrajnai újjáépítést a régióban aktív, jó kapcsolatokkal és tapasztalattal rendelkező magyar cégek is segítsék. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az újjáépítés során a kárpátaljai régió fejlesztése is elengedhetetlen.
A felek áttekintették a Világbank azon programjait is, amelyeknek célja – összhangban a magyar állásponttal –, hogy a migrációs nyomást az érintett országokban megvalósított fejlesztésekkel, helyben nyújtott segítséggel enyhítsék – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.