Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nyáron újraindulhat a turizmus

888 / MTI

2021.01.11. 14:35

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Rámutatott: a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben alapvető célnak nevezte, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év drámai törést hozott a turizmusban az egész világon, így Magyarországon is. Százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusban hatvan nap alatt „teljesen a padlóra került” – mondta.
Guller Zoltán kiemelte, hogy a magyar kormány a helyzet súlyosságát azonnal felismerte, és az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, ami európai szinten is példaértékű volt. A gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt a hitelmoratórium, a járulékkedvezmények, a hitelprogramok, a bértámogatás vagy a Szép-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege, továbbá a turisztikai fejlesztéseket támogató pályázatok. Az intézkedések elsődleges célja volt, és közlése szerint most is az, hogy a munkahelyeket megmentsék, és a vállalkozásokat életben tartsák – ismertette.
Kitért arra, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, „a belföld lett az új külföld”, július–augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A járvány második hullámában a kormány ismét azonnali lépéseket tett a szektor megsegítésére. A támogatás egyetlen feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra – sorolta. Hozzátette: az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások és az utazásszervezők is megkapták,

és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.

Kiemelte, hogy január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetni.
Guller Zoltán elmondta, hogy tavaly több tízezer sikeres pályázat több százmilliárd forinttal segítette a vállalkozások és a családok tízezreit, országszerte folytatódtak és most is zajlanak a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, a turisztikai infrastruktúra fejlesztései.
A kormány turizmust érintő támogatása eléri a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót. Ez európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít – mondta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére