Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Olyan sztrájk van az SZFE-n, hogy szinte mindenki dolgozik

MTI, 888.hu

2020.09.28. 12:30

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat – mondta el Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr, producer hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kiemelte: a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott, és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része pedig bejelentette, hogy folytatja a munkát.

Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az intézményben,

a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra.
Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik”

– jegyezte meg.

Hangsúlyozta:

a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához.

Mindenki tegye a dolgát, és minden rendben lesz – jelentette ki.

A műsorban elhangzott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat. Lajos Tamás elmondta, hogy

a követelések jelentős része politikai színezetű,

ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet.

Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni”

– hangsúlyozta a kuratórium tagja.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére