Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kétharmad

Varga Judit: Magyarország a nemzettársait féltő anyaországként is tekint a háborúra

Varga Judit: Magyarország a nemzettársait féltő anyaországként is tekint a háborúra

Az 1963-ban Németország és Franciaország között megkötött Élysée-szerződés példájává, öntőformájává vált az országok közötti együttműködéseknek – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Az Élysée-szerződés hatvan év távlatából című konferencián, pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Elárulták, mikor látogat Ukrajnába Orbán Viktor

Elárulták, mikor látogat Ukrajnába Orbán Viktor

A miniszterelnök sajtófőnöke bejelentette: az ukrán elnök meghívta Orbán Viktort, valamint elmondta azt is, hogy mikor utazik a miniszterelnök Kijevbe.

A DK kis gömböcként próbálja felfalni a többi baloldali pártot, amiben elég jól is áll

Egyebek mellett a törökországi földrengés és annak politikai következményeiről, valamint a baloldal vezetőinek évértékelő beszédeiről volt szó az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, amelynek vendége volt Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Nagy Attila Tibor politikai elemző.

Gulyás Gergely: az Európai Uniónak nincs alternatívája

Pillanatnyilag az Európai Uniónak nincs alternatívája – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Szekszárdon.

Orbán Viktor: Nyilvánvaló, hogy ez a háború elhúzódik, nem számolhatunk azzal, hogy hamarosan véget ér

Orbán Viktor: Nyilvánvaló, hogy ez a háború elhúzódik, nem számolhatunk azzal, hogy hamarosan véget ér

Miután elhúzódik, mi magyarok továbbra is segíteni fogjuk humanitárius eszközökkel az ukránokat, de fegyvereket továbbra se szállítunk. A magyar érdek továbbra is a minél gyorsabb tűzszünet, béketárgyalások és egy tartós békét eredményező rendezés – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a kormányfő.

„Magyarország a béke pártján áll”

Orbán Viktor és az ukrán elnök is részt vett a mai uniós csúcson.

Nézőpont: Brüsszelnek is meg kell fizetnie a határkerítés árát

A magyarok négyötöde (80 százaléka), de még a baloldali választók közel kétharmada (62 százaléka) szerint is hozzá kellene járulnia az Európai Uniónak a határvédelem költségeihez – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Orbán Viktor tárgyalt Zelenszkij ukrán elnökkel

Orbán Viktor tárgyalt Zelenszkij ukrán elnökkel

Orbán Viktor miniszterelnök a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában külön találkozón vett részt Brüsszelben, az EU-csúcs helyszínén Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött helyeikről

Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött helyeikről

A soproni kormányülés fejleményeit ismertette Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.

Elindult a magyar miniszterelnök is Brüsszelbe

Hamarosan kezdetét veszi az uniós csúcs.

Megérkezett Szíria földrengés sújtotta térségébe a három mobil mentőállomás

Megérkezett Szíria földrengés sújtotta térségébe az a három mobil mentőállomás, melyek telepítéséhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 50 millió forintos támogatást adott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak – közölte hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

Orbán Viktor: Nekünk Magyarország az első!

A miniszterelnök a Facebook-on jelentkezett.

Szijjártó Péter: Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Gulyás Gergely: Európában a birodalmi törekvések nem jártak sikerrel

„Magyarországnak nem kínálkozik megfelelőbb alternatíva az EU- és a NATO-tagságnál” – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar7 című felvidéki hetilapnak.

Orbán Viktor: Érkezik a dupla nyugdíj

A miniszterelnök a Facebook-on jelentkezett.

Késik az uniós helyreállítási pénzek kifizetése

A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források esetében komoly késedelem tapasztalható a kifizetések terén – jelentették ki Győri Enikő és Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselői keddi közleményükben.

A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Először látogatott belga kül- és Európa-ügyi miniszter Magyarországra 2011 óta

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán számolt be a találkozóról.

Szijjártó Péter: Szerbia és Magyarország eddig is és a jövőben is segíti egymás energiabiztonságát

Az ukrajnai háborúnak az energiaellátás biztonságára drámai hatása volt, ám Magyarország és Szerbia a baráti, stratégiai együttműködés jegyében eddig is segítette egymás energiabiztonságát, és ez a jövőben is így lesz – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban.

Szijjártó Péter: Újabb magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Vissza az oldal tetejére