Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Spöttle: az ISIS nem fogja elismerni al-Bagdadi halálhírét

Bokor Gábor

2017.06.18. 19:58

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt az M1 reggeli műsorában az Iszlám Államról és vezetőjének meg nem erősített halálhíréről kérdezték.

A szakértő elmondta, hogy az oroszok a hét közepén jelentették be, hogy egy légicsapással megölték a terrorállam vezetőjét, Abu-Bakr al-Bagdadit, valamint száznyolcvan társát. 

Az Iszlám Állam természetesen nem fogja elismerni a világ egyik legkeresettebb terroristájának halálhírét, csökkentené ugyanis a hívek bizodalmát az Iszlám Államban"

– mondta a szakértő.

Spöttle szerint az oroszok közel-keleti közbenjárásának következtében az ISIS kezén lévő olajmezőket már elpusztították, mely napi kétmillió amerikai dollár veszteséget okoz az egyre jobban visszaszoruló terroristáknak.

A szakértő szerint a migrációs hullámból az embercsempészek mellett az Iszlám Állam profitál a legtöbbet, hiszen az Iszlám Állam líbiai szárnyának kikötőiből indulnak a hajók és fejpénzt kötelesek fizetni minden migráns után.

A befagyasztott kontókat könnyedén ki lehet játszani, a pénzmozgások a terrorszervezetek felé diplomata postán keresztül is működőképesek, ugyanis a diplomaták csomagját semmilyen biztonsági szolgálat nem vizsgálhatja át, így abba nagy mennyiségű készpénz elfér"

– fogalmazott Spöttle. 

A szakértő elmondta, hogy a nemzetközi terrorellenes koalíciók segítségével egyre nagyobb területeket veszít a szervezet mind Irakban, mind Szíriában. Míg Oroszország a szír kormányerőket támogatja, hogy azok visszaszerezzék az elvesztett területeket, addig Irakban az Egyesült Államok segít ugyanebben az iraki kormány seregének.

A speciális alakulatok igyekeznek magas rangú vezetőket élve vagy halva elfogni, hogy mindenképpen gyengítsék az Iszlám Állam vezetőit"

– mondta a szakértő. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére