Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szerződést szeghetett az orvosközvetítő cég a Pesti úti idősotthonban

888

2020.06.10. 09:33

A Magyar Nemzet kikérte a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona és az orvosi ellátást végző Házidoktor 17 Kft. közötti szerződéseket.

A 2018. július elsejétől érvényes dokumentum szerint a Házidoktor 17 Kft.-nek számos kötelezettsége volt az intézményben, például „az ellátottak egészségi állapotának rendszeres ellenőrzése” sok egyéb teendő mellett. A határozatlan időre szóló szerződés értelmében 13,2 millió forint díjazást kapott a Házidoktor 17 Kft. évente – számol be a Magyar Nemzet.

 

Fotó: Magyar Nemzet

 

Mint ismert, az említett idősotthonban korábban óriási problémákra derült fény. A bent lakók többségénél rühességet, kiszáradást állapítottak meg, de még az sem volt egyértelmű hónapokon keresztül, hogy van-e egyáltalán orvos az intézményben.

Amennyiben a szerződésben előírt orvosi jelenlét hiányát megállapítják, annak akár súlyos jogkövetkezményei lehetnek

– nyilatkozta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője. Hozzátette: nehezen történhetett meg a szerződés szerinti kötelezettség teljesítése, ha a járvány legnehezebb időszakában valóban nem volt jelen orvos az idősotthonban.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges fertőzések miatt indított vizsgálatok keretében újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott az intézmény. A hiányosságok miatt a hatóság 200 ezer forint szociális igazgatási bírságot szabott ki az intézményre.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére