Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet Grezsa kitiltása ügyében

MTI, 888.hu

2020.11.24. 18:40

Kedden bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter videónyilatkozatában elmondta: a történteket kikérték maguknak, és a nagykövetnek átadták tiltakozásukat.
Úgy fogalmazott: „derült égből villámcsapásként” érte őket a hír, hogy Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost

nemcsak nem engedték be Ukrajnába, hanem arról tájékoztatták, hogy – mint a magyar kormány egyik magas rangú tisztségviselőjét – három évre kitiltották Ukrajna területéről.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy két és fél héttel ezelőtt telefonon beszélt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, és abban maradtak, hogy maguk mögött hagyják az ukrán helyhatósági választások után előállt feszültségeket, és a pozitív ügyekre, a közös sikertörténet alapjainak lerakására koncentrálnak. Ehhez képest

Grezsa István kitiltása nem a barátkozás, nem a barátság, nem a közös sikerek keresésének szándékára utal”

– jegyezte meg.

Szijjártó Péter azt mondta: ezt azért is sajnálja, mert

a magyar kormány mindig is jószomszédi kapcsolatokra törekedett Ukrajnával, mivel a kárpátaljai magyaroknak is az a jó, ha a két ország jóban van egymással.

Emlékeztetett: a feszültségek akkor kezdődtek, amikor az előző ukrán elnök hivatali ideje alatt elvették a kárpátaljai magyaroktól az anyanyelven való tanulás és boldogulás jogát és lehetőségét. A magyar kormány abban bízott, hogy az új ukrán elnök hivatali ideje alatt ezeket az elvett jogokat visszakapják a magyarok. Bár ez mostanáig nem történt meg, a magyar kormány mégis folyamatosan nyitottságot mutatott és mutat az együttműködésre.

Felidézte azt is, hogy ukrán kollégája azt mondta: „Kárpátalját egy közös sikertörténetté kell tenni.” Szijjártó Péter ennek kapcsán megjegyezte: ehhez a sikertörténethez azok a magyar fejlesztési programok vezetnek, amelyeket több tízmilliárd forint értékben hajtottak végre Kárpátalján: óvodákat, iskolákat, kulturális intézményeket újítottak fel, kórházak működéséhez járultak hozzá, környezetvédelmi beruházásokat finanszíroztak. Ezek vezetnek a közös sikertörténethez, nem a kitiltások – emelte ki Szijjártó Péter.

A miniszter azt mondta,

remélik, hogy Ukrajna egyszer valóban visszatér majd a közös sikertörténetek kereséséhez és a közös tiszteleten alapuló együttműködéshez.

„Mi készen állunk rá” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Az ukrán külügyminiszter október 26-án az Interfax-Ukraine hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be, hogy Ukrajna megtiltotta a területére való beutazást két – általa meg nem nevezett – magas rangú magyar tisztségviselőnek az ukrajnai helyhatósági választások alatt folytatott kárpátaljai agitációjuk miatt. Egy október végi sajtótájékoztatóján kijelentette: Ukrajna ennek ellenére készen áll a konstruktív együttműködés folytatására Magyarországgal. Hozzátette, hogy hasonló esetben bármely más országgal szemben ugyanilyen kemény válaszreakciójuk lett volna.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére