Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Forisek Ádám

2019.10.30. 11:00

Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget – mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen beszélt arról, hogy Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására.

Szerettük volna, hogy ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben

– tette hozzá.

Ezek a javaslatok azonban nem kerültek elfogadásra, így „nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot” – mondta a miniszter. Szijjártó Péter közölte:

a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-Kelet-Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte.

Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását – mondta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére