Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Új magyar párt alakult Erdélyben

888.hu - MTI

2020.01.18. 21:00

Két korábbi párt fuzionált.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni.

A pártok határoztak arról, hogy az egyesült párt bejegyzési procedúráját az önkormányzati választások után indítják el, a választásokon pedig az Erdélyi Magyar Szövetség politikai szövetségben vesznek részt.

Csomortányi István, az EMNP elnöke a két párt együttes kongresszusa utáni sajtótájékoztatón elmondta: úgy ítélték meg, hogy a választási részvételüket tennék kockára, ha már az önkormányzati választásokra a fuzionált párttal készülnének. Nem biztos ugyanis, hogy addig sikerül lezárni a fúzió bírósági bejegyzését. Ezért döntöttek a politikai szövetség megkötéséről, melyet sokkal egyszerűbb jogi procedúrával lehet bejegyeztetni.

Mezei János MPP-elnök elmondta: a két párt politikai szövetségéről szerződést kötöttek, mely paritásos döntéshozást ír elő. A két párt elnöke a politikai szövetség társelnökei lesznek.

Az EMNP és az MPP mintegy száz-száz tagú küldöttgyűlése előbb külön-külön ülésezett. A zárt üléseken – az elnökök beszámolója szerint – egy-két ellenszavazattal, egy-két tartózkodás mellett fogadták el a fúzióra és a politikai szövetségre vonatkozó határozatokat. Ezeket a két küldöttgyűlés immár a sajtó jelenlétében tartott együttes ülésén is megszavazta. Itt egyetlen tartózkodással fogadták el mindkét határozatot.

A sajtótájékoztatón Mezei János MPP-elnöke úgy értékelte: a két párt arról tett bizonyságot, hogy fontosabbnak tartják a közösségi érdeket, mint az egyéni, politikai érdekeket. Hozzátette: abban bíznak, hogy a két párt összefogása felhajtó erőt ad a „nemzeti oldalnak”, és be tudják bizonyítani, hogy 1+1 olykor 3 is lehet. Az MPP elnöke azt is hozzátette: nem gyengíteni, hanem erősíteni akarják az erdélyi magyar képviseletet, és eredményre próbálják sarkallni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is. Az MPP és az RMDSZ 2013 óta létező politikai együttműködéséről Mezei elmondta: ha lesz nyitottság az RMDSZ részéről, az új szövetségest is „behozzák a megállapodásba”.

Csomortányi István EMNP-elnök elmondta: a két párt szervezeti hálózata kiegészíti egymást. Ahol egyik erős, a másik általában nem képvisel jelentős erőt. Ahol eddig versenyeztek egymással, ott békéltetési folyamat kezdődik. Hozzátette: számítanak rá, hogy ez helyenként nem lesz könnyű feladat.

A székelyudvarhelyi helyzetre vonatkozó kérdésre Mezei János elmondta: a szövetségi megállapodás tartalmazza, hogy az egyik pártból kizárt politikusokat nem fogadhatja be a másik párt. Székelyudvarhelyen négy évvel ezelőtt a két párt közös jelöltjeként választották polgármesterré Gálfi Árpádot, akit azonban tavaly nyáron az MPP kizárt a soraiból.

Csomortányi azt is elmondta, hogy megegyezésre törekszenek az RMDSZ-szel azokon a településeken, amelyeken csak a magyar összefogás hozhatja meg a sikert. Ezek között Marosvásárhelyt, Szatmárnémetit említette. Hozzátette azonban, hogy amiként az Erdélyi Magyar Szövetségben sincsenek alá- vagy fölérendelt felek, úgy az RMDSZ-szel is egyenrangú felekként kívánnak tárgyalni.

A két párt küldöttgyűlése együttes ülését levélben köszöntötte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A politikus úgy vélte: a fúzió kinyilvánítása az új erdélyi magyar egység fontos lépcsőfoka. Szimbolikus értékűnek találta, hogy az autonómiapárti erdélyi magyar politikai szervezetek egyesítik az erőiket. Örömét fejezte ki azért, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség megegyezésre törekszik a parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-szel.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére