Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Új választás lesz Budapest XXII. kerületében

Ányos Miklós

2019.10.31. 13:38

Fideszes voks a DK-s borítékban.

Új választást írnak ki az egyik XXII. kerületi egyéni választókerületben. Ebben a választókörzetben indult a Fidesz-KDNP jelöltje Csiszár Zsuzsanna, aki a korábbi eredmények alapján két darab szavazattal kapott kevesebbet, mint az ellenzék közös jelöltjeként induló, DK-s Nádor Iván László.

A választókörzetben három szavazókört is újra számoltak, ennek eredménye döntetlen lett. Az egyik szavazókörben leadott szavazatok vizsgálatát követően ugyanis a DK-s jelöltre adott szavazatokat tartalmazó borítékban megtaláltak egy, a Fidesz-KDNP jelöltjére leadott szavazatot is. Ez azt jelenti, hogy 120 napon belül új választást kell kiírni, addig a képviselőtestület eggyel kevesebb taggal alakulhat meg.

A Fővárosi Ítélőtábla a fővárosi és a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatva határozott úgy, hogy Budafok-Budatétény 8. számú egyéni választókerületben érvénytelen a választás. A XXII. kerületi választási bizottság október 14-én állapította meg, hogy a választókerületben megszámolt szavazatok alapján Nádor Iván Lászlót, a Momentum – DK -Mszp – Párbeszéd – LMP – Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület – közös jelöltje lett a képviselő. A jegyzőkönyvben rögzítették, hogy Nádor Iván László 815, Csiszár Zsuzsanna 813 érvényes szavazatot kapott.

A határozattal szemben Csiszár Zsuzsanna nyújtott be fellebbezést, melyben kérte, hogy a Fővárosi Választási Bizottság jogszabálysértés miatt a szavazatokat számoltassa újra. Véleménye szerint a szavazatszámláló bizottság nem járt el jogszerűen, mert a jelöltek szavazólapjai még a szavazatok összeszámlálásakor sem voltak szétválogatva. A vonatkozó rendelkezés szerint ugyanis az érvényes szavazatokat jelöltenként, illetve listánként külön-külön kell megszámolni, majd el kell végezni a szavazólapok csomagolását. A csomagra rá kell írni az érvényes szavazatok jelöltenkénti, illetve listánkénti számát. A fellebbezéshez csatolta a szavazatszámláló bizottságok tagjainak egymástól független, de lényegében egybehangzó nyilatkozatait, melyek szerint a bizottsági tagok a szavazatok szétválogatása után Nádor Iván Lászlóra leadott szavazatok között találtak Csiszár Zsuzsannára leadott szavazatot is. Állították, hogy ezeket a szavazatokat áttették a megfelelő helyre, arra viszont egyikük sem emlékezett, hogy erre a szavazatok végleges összesítését megelőzően, vagy pedig ezt követően került sor.

A Magyar Nemzet szerint a Fővárosi Választási Bizottság a fellebbezést elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Szerintük ugyanis a képviselőjelölt a fellebbezésében nem fejtette ki, hogy a választás során melyik alapelv, milyen módon sérült. A Fővárosi VB nem fogadta el bizonyítéknak a választási bizottsági tagok nyilatkozatait sem. Ezt a határozatot Csiszár Zsuzsanna a bíróságon támadta meg, és kérte az eljárt választási bizottságok határozatainak megsemmisítését, valamint a szavazatok újraszámlálását.

Az Ítélőtábla a képviselő asszonynak adott igazat, mert megítélése szerint a fellebbezésében pontosan megjelölte azokat a rendelkezéseket, melyek szerinte sérültek. Hozzátették, hogy ilyen esetben a bizonyítás lehetősége korlátozott, mivel a képviselőnek csak közvetett ismerete lehet a szavazatszámlálás lefolyásáról. A bírói gyakorlat ezért megelégszik azzal, ha a kérelmező a választás eredményét befolyásoló jogsértést valószínűsíti. Az ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbezéshez csatolt szavazatszámlálók nyilatkozatai alapján fennálltak az újraszámlálás feltételei. Ezt követően elrendelték az újraszámolást, és ennek eredményeként valóban találtak a DK-s jelöltre leadott szavazatok között egy, a fideszes jelöltre leadott voksot tartalmazó szavazócédulát. Ez alapján megállapították, hogy mindkét jelölt 814-814 szavazatot kapott, ezért a körzetben új választást kell tartani.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére