Varga Judit: Két politikusnak van víziója Európa számára, az egyik Orbán Viktor
2019.12.04. 16:28
A miniszter az új Európai Bizottságról elmondta, hogy az Ursula von der Leyen vezette testület hivatalba lépése esély az újrakezdésre, és ugyan továbbra is várhatók konfliktusok, az új bizottsági elnök nyitott a kelet- és közép-európai országok érdekei és gondjai iránt.
A német kereszténydemokrata politikus nem kioktat, hanem szeretné megérteni, hogy történelmileg honnan jövünk, és miért térünk el egynémely szempontból az európai fősodortól
– mondta a lapnak Varga Judit.
Hozzátette, az is örömteli, hogy a testület magyar tagja, Várhelyi Olivér a bővítési ügyeket kapta meg. Ez siker a magyar kormánynak, és igazolja együttműködési készségét. Kiemelte, hogy azért támogatták Ursula von der Leyent, mert nagymértékben különbözik elődjétől, Jean-Claude Junckertől; nő, hét gyermek édesanyja, közép-európai, első megnyilatkozásai pedig ígéretesek.
Kifejtette, hogy az érvek ütköztetése, a vita az európai demokrácia lényegi eleme, az új bizottság pedig az eddiginél jobb kiindulópontot jelent a vitához, mert nem osztják fel többé Európát jókra és rosszakra. Jean-Claude Juncker idején a bizalom nagy része megsemmisült, és ezt a bizalmat most a tisztelet alapjára építve újra meg kell teremteni. Éppen ez az, amit Ursula von der Leyen képvisel.
A migrációs válsággal kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarország mindig is kiállt a szolidaritásért. Ennek része az uniós külső határ védelme és a gondok megoldása a származási országokban, amelyekben Magyarország számos projektet támogat pénzügyileg, így a Közel-Keleten kórházak, iskolák felépítésében, az infrastruktúra fejlesztésében, Szerbiában és Líbiában a határvédelemben segít.
A migráció olyan kihívás, amely még évtizedekig jelen lesz, és nem jó, ha Brüsszel rövid távú megoldásokat diktál felülről
– jelentette ki Varga Judit, példaként említve a menekültek befogadását szabályozó kvótát, amely meghívás az embercsempészeknek, hozzájárul üzleti modelljük fenntartásához, és nem akadályozza meg a tragédiákat a Földközi-tengeren.
Amikor beléptünk az európai klubba, nem mondtunk le arról a jogunkról, hogy önállóan döntsük el, kivel akarunk együtt élni.
A magyarországi intézményrendszerrel összefüggő európai aggodalmakkal kapcsolatban elmondta, hogy a kormány folyamatos párbeszédet folytat a jogállamiságról az EU-val és az Európa Tanács Velencei Bizottságával, és át is ülteti a gyakorlatba az illetékes bíróságok döntéseit és a Velencei Bizottság tanácsait.
Megvan a megfelelő európai keret a jogállamisági kérdések megvitatásához, méghozzá anélkül, hogy Magyarországot általánosító módon pellengérre állítanák.
Hozzátette, hogy a jogállamiságnak nincs általános érvényű meghatározása. Példaként említette, hogy Nagy-Britanniában nincs alkotmány, Finnországban nincs alkotmánybíróság, Hollandiában pedig megszüntették a népszavazás intézményét.
A sajtó helyzetéről szólva kiemelte, hogy a médiumok túlnyomó többsége, különösen az online sajtó, szélsőségesen kormánykritikus. A magyar médiapiacon történt változásoknak köszönhetően a keresztény-konzervatív és liberális eszmék egyaránt megjelenítődnek a közéletben. A konzervatív médiumok csupán a tájékoztatás kiegyensúlyozottságára törekednek, a magyar sajtópiac a piacgazdaság szabályai szerint szerveződik.
Megjegyezte, néha szinte megszállottságnak tűnik a magyarországi viszonyok kritikus hozzáállású boncolgatása, hiszen Magyarország viszonylag kis ország, és vannak Európában más, jóval nagyobb problémák is, amelyekről többet kellene beszélni.
A miniszter a terjedelmes interjúban szólt egyebek mellett külpolitikai kérdésekről is. Magyarország nem támogatja azt a javaslatot, hogy az EU-ban a tagállamok teljes egyetértése helyett többségi döntéssel határozzanak külpolitikai ügyekben. Szólt arról is, hogy a kormány a Kínával folytatott gazdasági, beruházási együttműködésben természetesen ügyel arra, hogy ne sérüljenek magyar és európai érdekek.
Varga Judit az Oroszországhoz fűződő viszonnyal és a közös európai védelmi erő kifejlesztésével kapcsolatban kifejtette, hogy stabil belpolitikai helyzetükből adódóan két politikus van Európában, akik egy víziót, jövőképet tudnak felvázolni a kontinens számára és tenni is tudnak az elképzelésük megvalósításáért. Az egyik Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a másik Emmanuel Macron francia államfő.
Egyes részletekben ugyan eltérő nézeteik vannak, de mindketten úgy gondolják, hogy az EU-nak egységes álláspontot kell kialakítania arról, hogy miként viszonyuljunk Kínához, Oroszországhoz vagy az Egyesült Államokhoz.