Dobrev mélyen hallgat a brüsszeli korrupciógyanús ügyekről
2022.10.17. 15:40
Mintha nem történt volna semmi. Mintha nem ismerte volna el maga a Bizottság elnöke, hogy bizonyos eljárások során „hiba” történt. Tudjuk jól, eurómillárdokról beszélünk, amelynek különös sorsát mintha maga az Európai Bizottság sem akarná felderíteni. Itthon pedig másból sem áll ki a Gyurcsány-Dobrev kettős vezette baloldal kormányellenes kommunikációja, minthogy Orbán lop. Hú, de még hogy. Meg juj! A legszebb, hogy von der Leyen, Scholcz vagy Kyriakides ügyéhez hasonló esetet még véletlenül se tudtak idáig találni.
A kettős mérce tehát működik. Ha Brüsszelben a vezető politikusokat körbelengi a gyanú, hogy korrupció érintettjei lehetnek, az Dobrevéknek egyáltalán nem számít. Soha egy felszólalást sem engedtek meg az Európai Parlamentben az ügyek tisztázására. Bezzeg ha Orbánra kell minden alap nélkül rosszat mondani, bezzeg, ha minden bizonyíték nélkül a kormányfőt kell lopással, korrupcióval vádolni, akkor akkora a szájuk, mint a Bécsi kapu. Sőt! Képesek a dolgot saját hazájuk ellen fordítani, hogy még véletlenül se kapjuk meg a nekünk járó eurómilliárdokat, amiből például a pedagógusok béremelését is meg lehetne valósítani. Miközben nyilvánvaló, hogy ők maguk ugyanúgy a dollárbaloldal embereiként működnek Magyarországon, ahogy az Európai Parlament több száz politikusa, sőt a Bizottság számos korifeusa Brüsszelben.
Csakhogy ne lógjanak a levegőben a fenti mondatok, röviden a brüsszeli esetekről.
Kezdjük Ursula von der Leyennel, aki az Unió hivatalos hírforrása, az Euronews szerint 31 milliárd dollár értékben kötött üzletet SMS-ekben Pfizer és Moderna vakcina beszerzésére. Az Európai Bizottság érdekes módon nem találta ezeket az üzeneteket. Korábban továbbá – még minisztersége idején – a német honvédelmi tárca több tízmillió eurót fizetett ki külsős tanácsadóknak. Milyen érdekes, az egyik kedvezményezett cégnél dolgozott Ursula von der Leyen fia is. A politikus el is ismerte, hogy történtek „hibák”, jogi következménye mégsem lett az ügynek. Dobrev Klára sem volt kíváncsi egyik esetre sem.
A „CumEx Files” elnevezésű, adócsalási botrány kapcsán pedig az ügyészség vizsgálja Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár e-mailjet. Scholcz főpolgármester volt Hamburgban, amikor az eset történt. A „Cumex-Files” botrány lényege egy bankok által végrehajtott adóoptimalizálás, amely lehetővé teszi a külföldi befektetők számára, hogy csökkentsék az osztalék után fizetendő adójukat, ami komoly visszaélésekre adott lehetőséget. Az ügyészség még 2016-ban arra hívta fel Hamburg pénzügyi hatóságának a figyelmét, hogy adócsalás gyanújával nyomoznak a városban székelő Warburg magánbankház ellen. Dacára az ügyészség figyelmeztetésének, Hamburg vezetése kifizetett 47 millió eurónyi adóvisszatérítést a Warburgnak.
És akkor itt van az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa, Stella Kyriakides ciprusi politikus, akinek egyszercsak 4 millió eurót találtak férjével közös számláján. Próbálta mentegetni magát, hogy csak hitelről van szó, de semmi olyan fedezettel nem rendelkezett, ami a „kölcsön” visszafizetését garantálhatta volna.
Hát így.
Klára asszony, a hazai korrupcióellenes harc nagy bajnoka hallgat. Hallgatása nyilvánvalóan éppen annyira beszédes, mint amennyire üres a hazai esetekkel kapcsolatos korrupciós vádaskodása.
Talán ezért vannak férjurával a népszerűségi lista alján. Jobb híján talán ezért akarja hazugságaival és Brüsszel segítségével megdönteni az Orbán-kormányt.
Nehezen viseli, hogy a magyar választók rendre fügét mutatnak nekik.