Karácsony jobb embert nem is választhatott volna 2024-es bukásának előkészítéséhez, hiszen Márki-Zay Péternél is ragyogó munkát végzett. Tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a baloldali felelőskeresések közben Gyurcsány Ferenc elsőnek küldte Márki-Zayt a politika vérpadjára. Ami voltaképpen nem meglepő, hiszen az emberek bizalmára számító, a választásokat mindenképpen megnyerni akaró politikus rég rugdosta úgy választóit, mint éppen Márki-Zay tette. Ebben a helyzetben kellett volna Simon Andrásnak elmagyaráznia, hogy ezek az ellenséges, mérhetetlenül sértő nyilatkozatok mennyire rosszat tesznek a miniszterelnök-jelölt megítélésének, s hogy általuk egyenes út vezet a bukáshoz.

Simon azonban ezt nem tette meg, ami rosszabb, hogy a nyilvánosság számára nem is jelezte, hogy Márki-Zay Péter az ő sajtószakmai irányításával éppen a szakadékba vezeti a győzelemittas baloldalt.

Ilyen előzmények után alkalmazta őt Karácsony Gergely, aki ugye enyhén szólva nem mondható jobbnak Márki-Zaynál. Éppen ő volt az ugyanis, aki – nyilván a győzelem reményében – visszalépett az előválasztáson a hódmezővásárhelyi polgármester javára. Nyilván azért, mert önmagát rosszabb indulónak ítélte, mint politikai harcostársát.

Persze, akkor már Karácsonynak elég vaj volt a fején ahhoz, hogy joggal gondolkodjon így. Elég csak a Városháza-gate ügyére gondolni, amely kapcsán a választók nagy többségében gondolkodhatnak úgy, hogy Karácsony tudott a Városháza épületének eladási terveiről. A legbeszédesebb esemény ebben a történetben talán az volt, amikor a vizsgálóbizottsági meghallgatáson a testület a rá nézve dehonesztáló hangfelvételeket említette meg, s magyarázatot várt Karácsony szerepére az ügyben. A finomkodásban rendszeresen jeleskedő, lányos arcával a balos hölgyek számára vonzónak tűnő vékony, magas férfi váratlan fordulattal a következőket mondta: „Szarok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken!”. Ami azt is jelentheti, hogy lehet a közvélemény szemében akár sáros is az ügyben, őt azonban ez egyáltalán nem érdekli. Olyan emberek szoktak így beszélni, akik fölötte állónak érzik magukat a törvényeknek, s ha netán mégis érvényesíteni akarnának vele szemben valamiféle büntető jogszabályt, akkor a baloldaldal rejtélyes kapcsolati hálóján keresztül erre valahogy majd nem fog sor kerülni. A közelmúlt történetében egyetlen ilyen alakról tudnak a historikusok, Gyurcsány Ferencről. Akinek esetében két másik egykori beosztottja ült a börtönben helyette, Fletó pedig könnyező szemekkel búcsúztatta őket a tököli börtön bejáratánál. Ritka undorító pillanatok voltak ezek. (Ennél már csak az volt gyomorforgatóbb, hogy Gyurcsány mellett ott tüsténkedett együtt érző szívvel Herényi Károly is, a rendszerváltó jobboldali Antall-kormány szóvivője.)

Lényeg a lényeg, a magát könnyen elképzelhető módon törvények felett álló csodalénynek képzelő Karácsony az emberek szemében úgy fest, hogy kifejezetten sportot űz abból, hogy keresztbe tegyen a választóknak, ahogy azt Márki-Zay is tette. Véleményük látványos figyelembe nem vétele ugyanúgy felér olyan sértegetésekkel, mint a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentései a jobboldali választókkal kapcsolatban.

A Városháza eladása körüli botrányon kívül olyan „figyelmességekkel” akart a budapestiek kedvben járni, mint a biciklisávok erőszakos, tényleges konzultáció nélküli felfestése, a rakpartok lezárása, a parkolódíjak drasztikus megemelése, a buszsávok használata céges autóval, sofőrrel, a nyelvtudás hiánya vagy éppen a hajléktalankérdés újbóli elburjánzása Budapesten.

Arról nem szólva, hogy a magát a környezetvédelem bajnokaként feltüntető zöld ember a kezdetben, nyilván propaganda célból használt közlekedési eszközét, a kerékpárt hamar-gyorsan személyautóra cserélte, mondván gerincsérve miatt ezt kellett tennie.

A jó kommunista haveri kapcsolatok, Gyurcsány szövetsége arra azonban édes kevés, hogy az emberek Karácsonyról kialakított képét jó irányba befolyásolja. Jó ideje szaporodnak azok a blogbejegyzések, amelyek Tarlós Istvánt sírják vissza a Városházára. Máig sokan és nehezen emésztik meg azt a különös győzelmet, amelyben Karácsony negyvenezer szavazattal kapott többet Tarlós Istvánnál, miközben kilencvenezer olyan uniós polgár is mellette szavazott, akik eddig még soha nem tűntek föl a voksolók között. Nem kétséges, a fővárosban élők többsége most is inkább Tarlós városvezetését, vele együtt a tiszta, szépen fejlődő, nemzetközi életminőségi díjakat elnyerő metropoliszt venné szívesebben, mint a pusztulás szimbólumaként nyilvántartott Karácsony Gergelyét.

Nem véletlenül hozta a Századvég legfrissebb felmérése azt az eredményt, amit. Azt, hogy a vasárnapi választáson a budapestiek 31 százaléka támogatná csak Karácsony Gergelyt, 66 százalékuk azonban új főpolgármestert szeretne. A közvélemény-kutatás szerint a fővárosiak 62 százaléka szerint inkább rossz, 32 százalékuk szerint inkább jó irányba mennek a dolgok Budapesten. A fővárosiakban tehát inkább az elzavarási vágy él, mint az újraválasztási.

Hogy ezen a tendencián tud-e változtatni a mindentől független Simon András, az erősen kérdéses.
Aki ugyanis a közel három évi regnálás után valamilyen oknál fogva csak rosszat tett a magyaroknak, annak nehéz a szemléletét megváltoztatni. Aki pedig úgy volt képes nyilatkozni Orbán Viktorról, hogy „ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”, ahhoz egyszerűen nincs mit hozzáfűzni.
A bölcsek szerint a modortalanság nem bűn, ezért meg sem lehet bocsátani.