Gyurcsányék most is Magyarország ellen dolgoznak
2022.09.02. 15:20
A napokban közöltünk összeállítást, hogy magyar baloldal azért kampányol Brüsszelben, hogy ne kapjuk meg a nekünk járó uniós forrásokat. Dobrev például már két éve azzal posztolt a DK honlapján, hogy „végre el kell fogadni azokat a szabályok, melyek a korrupt, antidemokratikus kormányokat kizárják az uniós források felhasználásából.” Azt, hogy Gyurcsányék szerint ki a korrupt, ki az antidemokratikus, arról a választók már sokszor kiállították a Dobrevék bizonyítványát. Legutóbb éppen április 3-án.
A Magyarország elleni támadásaik azonban egy kicsit sem szűnnek. Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő például szeptember 1. kapcsán azzal hergelte portálján a magyarokat, hogy „Orbán miatt káosz és katasztrófa az iskolakezdés”, jóllehet az ugyan egyáltalán nem káoszos és nem katasztrofális. A mintegy 147 ezer pedagógusból a szakszervezeti aktivistákkal együtt összesen 10 körül öltöztek feketébe, ami azt jelzi, hogy a káosznak nevezett sztrájkszervező aktivistákon kívül a pedagógusok alapvetően nem vettek részt a munkabeszüntetésben. Barkóczinak azonban ezt sikerült ilyen alja módon, hazugságokkal minősítenie.
Tegnap este továbbá Gyurcsány másik bizalmi embere, Kálmán Olga folytatta a társadalmi elégedetlenség szítását az ATV Egyenes beszédében. Előtte – biztos, ami biztos – jóemberkedett egy cseppet, amikor azt mondta: „nem annak van itt az ideje, hogy ellenzéki pártok arról beszélgessenek, hú, mi most mennyit tudunk profitálni abból, hogy egyre többen elégedetlenek az Orbán-kormánnyal”. Majd belefogott az Orbán-kormánnyal szembeni támadásba, azaz a politikai profitgyűjtésbe. Abba, amit éppen néhány másodperce tagadott le.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter InfoRádióban elhangzott interjújával kapcsolatban kijelentette:
„Nagy Márton megszorításokért felelős miniszter azt jelentette be, hogy rövidesen vége az ársapkának.”
A miniszter pontos funkcióját nyilván azért torzította el, hogy kijelentésének nagyobb nyomatékot adjon. Csakhogy Nagy Márton nem beszélt megszorításról, nem beszélt az ársapkák megszüntetéséről. A miniszter a rádióban kijelentette:
„Az infláció és a fenntarthatóság oldaláról kell mérlegelni az intézkedések fenntarthatóságát, illetve azt is figyelni kell, hogy a megfelelő mennyiségű import is beérkezzen az országba.”
Hozzátette: „Az infláció még nem tetőzött, és nem is látni az emelkedés végét.”
Amikor Kálmán Olgát emlékeztették a miniszter szavaira jelezvén, hogy nem mondott igazat, a szeme se rebbent, csak fújta tovább Orbán gyalázását.
Ha netán egyszer azok pártjára állnának, akik őket megválasztották erre a felelősségteljes politikusi posztra, akkor talán még azt is megérhetnénk, hogy közreműködnek abban, hogy a magyaroknak jobb élete legyen. Ez azonban őket a legkevésbé sem érdekli. Politikusi létük értelme a választók átverése.
Tudom, a leírtakban nincs semmi újdonság. az sem új, hogy az egész baloldalnak ellenére van saját nemzete polgárainak támogatása.
Öröm az ürömben, hogy józan szavazó már régóta nem is veszi őket komolyan.