„Micsoda sarkalatos győzelem! Szép volt, fiúk! Szép volt, Szalai Ádám!” – írja közösségi oldalán a főpolgármester.

„Nem szép, hanem csodálatos volt, fiúk!” – nyalikázott a meccs után Fekete-Győr András saját közösségi felületén.

Félreértés ne essék, senkinek az örömét nem vonom kétségbe, a Németország felett aratott diadal újabb jelentős lépés azon a magyar futball számára a felfelé vezető úton.

A Lipcsébe kiutazott magyar szurkolókkal való közös öröm, a magyar himnusz önfeledt éneklése a pályán, Szalai Ádám kézmozdulatai, amivel meze magyar címerét paskolva nem győzte hangsúlyozni a nemzethez való tartozás mindennél erősebb kötelékét – a kamerán keresztül – nézők millióinak és a lelátón ujjongó, magyar zászlót lengető szurkolóknak ajánlva föl a sikert.

Ez megérinthette Karácsony és Fekete-Győr urakat is. Mint akik azt mondják, megmutatjuk, hogy mi is ehhez a közösséghez tartozunk, mi is együtt örülünk a sok millió magyarral.

Megmutatják, de eddigi sporthoz, labdarúgáshoz, a magyarok közösségéhez fűződő viszonyuk elárulja őket, hogy ez csak a látszat. Ők a lelkük mélyén nem ujjonganak. Nekik azért lehet fontos a győzelem után elvegyülni a boldog magyarok között, mert ebből némi népszerűségcseppeket remélnek magukra hullani. Azt mutatni, hogy ami a magyarok millióinak jó, az nekik is.

Pedig dehogy.

Ők a sportsikereknél valójában Farkasházyval érthetnek egyet, aki anno az ATV-ben mondta, „Ha kikapunk, akkor Orbán Viktornak szereztünk egy rossz napot. – Az Önt boldoggá teszi? – Igen, az boldoggá tesz!” Ha viszont győznek a magyarok, akkor Orbánnak jó napja van, ami feltehetően rossz nappal „ajándékozza meg” nemcsak Farkasházyt, de lelkük mélyén a vele rokonszenvező Karácsonyt és Fekete-Győrt is.

Emlékszünk, Karácsony a választási kampányában együtt tartott sajtótájékoztatót Fegyőrrel, amikor kijelentette:
„Az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincsen minden kerületben CT.” Akkor „stadionstop” néven petíciót is indítottak.

Máskor Fekete-Győr nyilatkozott úgy: „Az nekem nem elég, hogy azért, mert magyar vagyok, nekem szeretnem kell a magyar focit.”

Itt lehet inkább megtalálni az igazság fonalát a két neomarxista-liberális baloldali politikus esetében. A boldog magyarokkal való együtt ujjongás inkább csak a felszín.

Ha Fekete-Győr valóban szeretné a magyarokat, akkor tudná, hogy nem Gyurcsány adta meg a határon túliaknak a kettős állampolgárságot, hanem 2010 után Orbán Viktor. Akkor a romániai választási kampányban nem a román jelölt mellett kampányolt volna román nyelven Kelemen Hunor ellenében.

Karácsonynak pedig, ha őszinte érzései volnának a magyarokkal, a budapestiekkel szemben, akkor nem biciklisávokat festegetne, nem emelné a parkolási díjakat, már befejezte volna a 3-as metró felújítást és a Lánchídét is, s nem darázsgarázsok, rovarhotelek „építésével” akarná kiszúrni a választói szemét fejlesztés gyanánt.

Egyáltalán: olyan politikát folytatna, ami az embereknek tetszik. Kirekesztve magát ebből a felemelő közösségből.

Ez lenne igazából csodálatos, fiúk!