Mélyen tisztelt Jámbor András képviselő úr!

Napok, azaz pontosabban a belvárosi kaszinó előtt tett látogatása óta gyötör a lelkiismeret-furdalás. Már-már felhívtam egy pszichológust, de aztán letettem róla, mert a mélyen tisztelt képviselő úr eszmetársai a végén még a kapitalizmus szekértolójának vélnek a lelki segélyszolgálat igénybevétele miatt, és a kispolgári elhajlás elleni flash mobot szerveznek az ajtóm elé.

Szóval, tisztelt képviselő úr, kedves András! Sokat nyugtalankodok a proletár performansz miatt, pedig tetszik, hogyne tetszene a „fizessenek a gazdagok!” szlogen. Ki ne örülne annak, hogy a felszólítása nyomán bőkezű mecénások önként és dalolva a zsebükbe nyúlnának, és mondjuk, elintéznék helyettünk az adót, kipengetnék a paprikás krumpli hozzávalóinak árát, a hegedűtanár vagy a bejárónő óradíját, és még néhány pihentető, tengerparton eltöltött hosszú hétvége számláját is állnák. No de ki és milyen módszertan szerint dönti el, ki és milyen összegtől számít gazdagnak? Elég az önbevallás vagy kijönnek ellenőrizni?

Kedves Jámbor úr! Még mielőtt bajom lesz belőle, töredelmesen bevallom, van egy lakásom, Škoda márkájú személyautóm, KTM-kerékpárom, nyugdíjam, mellette – mint e sorokból talán kiderül – dolgozgatok. Összjövedelmem azonban fényévnyire van a bruttó 1,8 milliós képviselői apanázstól. Namármost, akkor nekem kell-e fizetnem, s ha igen, kinek és mennyit?

Megannyi kínzó kérdés, mélyen tisztelt Jámbor elvtárs. Remélem, levelem jó egészségben találja, és továbbra is gyorsan halad előre a lenini úton!

Maradok tisztelettel:

Jánosy Károly