Kóbor János emlékére
Kovács Nikol
2021.12.07. 16:00
Talán a véletlen műve, talán a sors keze volt, nem is tudom már, de vasárnap, mikor meggyújtottuk a második adventi gyertyát, elővettük édesapám bakelitgyűjteményét. A választásunk érdekes módon az Omega egyik albumára esett, akkor még nem tudtuk, hogy másnap gyászba fog borulni az ország.
Az Omega és ezzel együtt Kóbor János nagyságát mutatja, hogy munkássága generációkon átível.
A szüleim a ’70-es években a zenéjükre szórakoztak, engem a Gyöngyhajú lány magasztos dallamában neveltek, így nemcsak gyermekkorom, hanem fiatalságom és – nagy valószínűséggel – felnőttkorom pillanatait is át fogja hatni.
Az Omega frontembere, Mecky, ahogyan sokan nevezik, komoly zenei karriert futott be. 1962 óta zenélt, és aktív volt egészen 2021. december 6-án bekövetkezett haláláig, amit a koronavírus-járvány okozott.
Munkásságát méltatva a „legendás” jelző kevésnek bizonyul, ugyanis nem fejezi ki mindazt, amit Kóbor a magyar könnyűzenei élettel tett.
Formálója és alakítója volt,
megmutatta a világnak: így is, itt is lehet csinálni.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész 1943. május 17-én született, Budapesten. Ügyes sportoló volt, kiemelkedő eredményeket ért el gátfutásban, ám egy sérülés következtében le kellett mondania a sportolói pályáról. Végül építészmérnöknek tanult, de a szakmában sosem dolgozott.
Az Omega megalapítása utáni években nyugati slágereket dolgoztak fel, de a ’60-as évek második felében már saját dalokkal álltak elő, amelyeket rendre ő énekelt.
Számos dal esetében a zeneszerzők és a szövegírók között jegyzik.
Karakteres hangja, ikonikus megjelenése – hosszú, ősz haja s a napszemüveg, amelyben interjúit is adta – örök időkre beleégett az ember emlékezetébe.
Vinni fogjuk a hírét, mesélünk majd róla a gyerekeinek, unokáinknak, hogy emléke örökké éljen.
Kóbor János elvesztése nemzeti tragédia.
Fájó szívvel búcsúzunk!
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: »Hol volt...«,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: »Nem volt...«
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”
EZEK IS ÉRDEKELHETNEK
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK
