Amikor az ember azt gondolná, hogy „ugyan, nem húznak le még egy bőrt a Való Világról, mert ugyan kit érdekel”, a plakátokat és a reklámokat nézve rájövünk, hogy mégis.

A Való Világ sémája bitang egyszerű: zárjunk össze X középosztálybeli, aluliskolázott személyt, különböző személyiséggel, hogy csinálják a cirkuszt. Minél szélsőségesebb viselkedést produkálnak, illetve kényszerítenek ki a szerkesztők, annál jobb, mert csak ez éri el a nézők ingerküszöbét. Az igazság az, hogy az emberek ingerküszöbe az egekben van: mit nekik energiaválság, háború vagy járvány, nagyon hamar, nagyon könnyen átlendülnek a tragédiákon és a botrányokon, megszokják a helyzetet, éppen ezért a műsor készítőinek nagyon komolyan meg kell erőltetni magukat ahhoz, hogy nézettséget produkáljanak és azt fenn is tartsák.

A karakterek színesek, ugyanúgy, mint a bemutatkozó videók: mindenki sugárzik az önbizalomtól, mindenki mindenkinél szebb, jobb, rafináltabb. A félvér, arcon tetovált, artikuláltan beszélni nem tudó agresszoron túl, a szexuálisan túlfűtött csajszin át, aki annyira nem bír a vérével, hogy már az első éjszaka rámászik az egyik villabéli srácra, a cuki-szexi pasin keresztül, még egy LMBTQ-karakter is megjelenik a képernyőn.

A Való Világ akár a stanfordi börtönkísérlet (1971) mása is lehetne, amely kísérlet pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett időpontja előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.

Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet egy kicsit más szemszögből!

A VV villába való bevonulás után megszűnik a kapcsolat a külvilággal, egy elszigetelt világgá válik, ahol egy bizonyos idő után a felvett álarcok – már ha vannak – lehullanak és megmutatkozik az ember ösztönlénye.

Ha abból a hobbesi elméletből indulunk ki, amely szerint az emberek nagyjából egyenlő testi és szellemi képességekkel bírnak, akkor megállapíthatjuk, hogy természettől fogva lényegileg egyenlőek. Hobbes szerint az emberek a nagyobb gyönyör, élvezet elérésért küzdenek, s mivel az emberek együttesen ugyanazon javakat nem élvezhetik, ezért egymás ellenségei lesznek és céljuk elérése érdekében igyekeznek kölcsönösen elpusztítani vagy leigázni egymást. Ez a kölcsönös bizalmatlanság állapota, mely együttélés az embereknek nem örömet, hanem rengeteg kellemetlenséget okoz, hacsak nincs egy olyan hatalom, amely mindannyiukat képes megfélemlíteni.

Magyarul: amíg nincs „közhatalom”, addig a „mindenki háborúja mindenki ellen” állapota uralkodik, mivel csak a közhatalom képes az embereket kordában tartani.

Hobbes szerint az emberek szerződéseket, megállapodásokat kötnek, mely következtében egymás szövetségesei lesznek.

A haláltól való félelem és a békéből fakadó előnyök indítják meg az embereket a szerződések megkötésére, miközben a természetük nem változik meg. Az értelem első és második törvénye értelmében, amely szerint „minden ember a békére törekszik”, s „mindenki önkéntesen mondjon le minden jogáról, feltéve, hogy a többiek is így tesznek, ha ezt a béke és az önvédelem érdekében szükségesnek tartja, s másokkal szemben elégedjen meg annyi szabadsággal, mint amennyit ő másoknak saját magával szemben engedélyez.”

A korábban harcban álló emberek szerződése hozza létre az ún. polgári társadalmat. Azért kötnek szerződést, mert csakis így biztosíthatják a biztonságot és a megmaradásukat. Mivel viszont szenvedélyeik, természetük továbbra is egymás ellen fordítaná őket, ezért van szükség a közhatalomra, mely ezeket a szenvedélyeket akár erőszakkal is elfojtja, megfékezi.

A stanfordi kísérlettel ellentétben – legalábbis úgy tűnik – a szerkesztők nem osztották fel a szerepeket. Ugyan zsánereket elhelyeztek – akikről egyfajta viselkedésformát elvárnak –, de nem osztották fel, hogy a villában ki lesz a falkavezért és ki lesz a farkaskölyök, aki majd hűséggel követi. Ezt a villalakókra bízták. S jelen állás szerint most mindenki mindenkinek a farkasa. Vannak ugyan a szerkesztők által meghatározott normák, amelyeket be kell tartaniuk – például, ha élő bejelentkezés van a stúdióból, akkor mindenkinek össze kell gyűlnie a kanapén –, de nincs olyan szabály, amely a viselkedésüket korlátozná, így jelen pillanatban a totális katasztrófa uralkodik. S ez a káosz kitűnő táptalaja a tettleges erőszaknak, amely az előző évadban már látható is volt.