Különös egy szöveg. Gyurcsány Orbán bőrébe bújva igyekszik megfogalmazni, szerinte hogy látja a miniszterelnök őket, a világot, a magyarokat.

Ravasz formaválasztás arra, hogy ezúttal is összemossa a valóságot és az általa valóságnak bemutatott hazugságokat, hogy Orbánt minél rosszabb színben tudja feltüntetni. Akarnoknak, ellentmondást nem tűrő autokratának, aki semmibe veszi az embereket, csak az és csak úgy jó, ahogy ő akarja.

„Még ha beledöglötök is” – utal az erőszaknyelvén Gyurcsány arra, hogy márpedig – tetszik, nem tetszik – Magyarországon keresztény, jobboldali, konzervatív világ marad.

Írja ezt úgy, mintha Orbánt idézné. Mintha Orbán kizárólagosan, egy személyben akarná ezt a világot ráerőltetni a magyarokra. Mintha nem éppen fordítva lenne a dolog. Mintha nem a magyarok akarnák maguknak Orbánt, mert ő az az ember, aki a leghívebben kifejezi a szívből jövő szándékaikat. Azt, hogy milyen országban akarnak élni. Azt, hogy megtarthassák az ősi, generációkon átívelő szokásaikat. Azt, hogy szabadon, független ország lakói legyenek, hogy harangozzanak a templomokban és ne kelljen rettegni a fekete autótól, ami ki tudja, éppen miért akar elvinni valakit.

Érdekes, mintha Gyurcsány éppen ettől a szabadságtól féle. Mintha a Böszme éppen ezt, a millióknak oly kedves szabadság levegőjét érezné magára nézve egyre fojtogatóbbnak. Mintha ez a világ számára egyet jelentene a kilátástalansággal. Mintha napról napra tisztábban látná, hogy képtelen lesz áttörni az emberi akarat gránitból emelt várfalát. Mintha Gogol Egy őrült naplója Popriscsinjének kezdené érezni magát, amelyben a mese központi alakja, egy köztisztviselő fokozatosan őrültségbe süllyed.

A bejegyzés alapja persze tűpontos: Orbán valóban utálja a komcsikat. Méghozzá nem kicsit. Éppen az ő legyőzésükkel ugyanis jutott ő, s vele együtt az ország oda, ahol most tart. Gyurcsány így ír Orbán bőrében, természetesen önmagukról:
„Utálom a komcsikat. Ezek is komcsik. Mindegy, hogy mikor születtek, mit tesznek, mit gondolnak, mert ezek Kun Béla és Rákosi utódai. Aki komcsi volt, az is marad. Akinek az apja komcsi volt, ő is az. Akinek a nagyapja, az annál inkább.”
Már hogy Klárika se maradjon ki a sorból, akit Gyurcsány éppen napjainkban akar patyolattisztára mosni. Csak hát Ágnes asszonynak se sikerült, csak mosta, mosta a lepedőjét a patakban, a vérfolt azonban hiába ment ki a gyolcsból, a bűn az emberek szemében ott van és ott is marad. Klárikát se fogja megszeretni ettől a józan magyar.

A szankciók okozta nehéz helyzetről a Böszme ezt írja: „Aki kritizál, az a nemzeti egység bomlasztója. (…) Gyurcsány ügynöke.”

Ezzel se lehet vitatkozni. Mint ahogy azzal se, hogy „Mi vagyunk a búza, a kenyér, az élet. Jobboldalon. Nemzetien. Konzervatívan. Igazan. Ha beledöglötök is.”
Szögezzük le: Orbán soha nem mond olyat, hogy „Ha beledöglötök is.” A demokrácia, a közakarat megléte ugyanis kizár minden szélsőséges megfogalmazást. Cselekedeteket pedig még inkább.

Az persze lehet, hogy Gyurcsányt és ügynökeit ez zavarja.

Hogy mondta annak idején Horn Gyula a parlamentben, amikor szembesítették karhatalmista múltjával? „ Karhatalmista voltam, na és?”

Azaz talán zavarhatja Gyurcsányt a demokrácia?

Na és?