Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

TGM megint okoskodik

Pozsonyi Ádám

2022.07.30. 18:20

 

A politika fura dolog. Olykor olyan emberek mondatai vagy tettei kavarják fel az állóvizet – bár most állóvízről nem nagyon lehet beszélni –, akikről az ember esetleg már el is feledkezett, s ha azt olvassa, hogy mondott valamit, akkor a fejét vakarva azt dünnyögi: Jé, hát ez még van?

Most legutóbb Hegedüs Zsuzsa ki-be lépkedése és haragszom-nem haragszomja rabolta el a szalagcímeket, amihez én nem is fűznék hozzá semmit, a százezer szétosztott csirke emléke lakatot tesz számra, izgalmasabbnak találom a valahonnan előmászott Tamás Gáspár Miklós mondatait, aki megjelent, lekapargatta magáról a pókhálót, és mondott valamit, amit hirtelen még a Telex is idézett.

 

„Tehát a miniszterelnök úr nem lehet rasszista. Szép. Ámde ha minden ember szellemi és erkölcsi értelemben egyenlő (mindannyian Istent tükrözik vissza), akkor a fajkeveredés ellenzése abszurdum.”
Úgy ismételgeti mind a baloldali sajtó, mind a csőcselék ezt a fajkeveredés kifejezést, mint a járvány bizonyos szakaszában a Béla bácsi a tüskefehérje főnevet. Tüskefehérje így, tüskefehérje úgy, ezt ismételgette minden hasonszőrű, mint a pereces, noha pár héttel korábban a szót sem ismerte, és igazából most sem tudná megmondani, mi az. Tüskefehérje, villanyáram, evolúció, fajkeveredés, kvantum. Kifejezések, amiket mindenki tol, de a lakosság kis része tudná csak megmondani, voltaképp mi az.

 

Szóval TGM megint okoskodik:

„Nem az a kérdés tehát, hogy minek nevezünk leszármazásilag, történelmileg, urambocsá’ esztétikailag meghatározott populációkat, hanem hogy egymással egyenlőnek tartjuk-e őket vagy sem. (...) A magyar miniszterelnök jóváhagyja a fehérek keveredését, de nem hagyja jóvá keveredésü(n)ket a színesekkel, még akkor se, ha a schengeni övezet belsejéből, Nyugatról érkeznek.”

A baloldal világraszóló őrjöngést rendezett azért, mert valaki kimondott egy szót:

Faj”.

 

És szerintük a fajok közt nem lehet különbséget tenni. Sőt, tilos!

Mondjuk érthető, ők a férfi és a nő közt sem tudnak különbséget tenni, ami hagyján.

De ezt meg is tiltanák.

Ellenben megkülönböztetnek 174 nemi identitást.

Szóval vegyük át: Tilos megkülönböztetni azt, ami létezik, és tényleg különböző. De illik és kötelező különbséget tenni ott, ami kizárólag csak a fejükben létezik.

 

Nagy győzelem „Európán kívüli fajokkal” – uszít a Magyar Hang is.

Kedves idegen érdeket szolgáló szolgasajtó! A színes bőrű focisták zsoldosok. Akik a magyar seregben szolgálnak, mert szerződtetve lettek, hogy a magyar dicsőségért harcoljanak. I. Lajos királyunknak is volt fekete „pénzügyminisztere” – a szerecsenfejes dénárok igen elterjedtek voltak a XIV. században –, de ez nem jelenteti azt, hogy a Szerémséget négerekkel akarta volna az akkori vezetés betelepíteni.

„Szóval itt a magyar miniszterelnök ismét fölállítja a fasiszta-náci alaptézist: a fajok nem egyenlők.” (Itt megint TGM-től idézünk.)

A haladók az egyenlőségmániába fognak meghülyülni. Amíg hajszolják az egyenlőséget, kisiklik kezükből az a biológiai alapfogalom, miszerint minden élő azt szeretné, hogy az utódja rá hasonlítson.

 

A biológia a változás és állandóság kettősével játszik. Minden faj meg akar maradni változatlannak, annak ami, és ennek érdekében minimális változásokat engedélyez, hogy a változó környezethez tudjon alkalmazkodni. Tehát a kismértékű változást pont az állandóság miatt építi be. Ezért nem mindegy, hogy idegen génekből kevés jön – arra majd lehet mutogatni, hogy lám, ő is magyar és nekünk focizik stb., de ez hamar feloldódik –, vagy nagy dózis, ami alapjaiban változtatja meg a jelleget. (Lásd: No-go zóna London.)

Az alsó szomszéd is egyenlő velem, és nem is gyűlölöm. Gyűlöli a rosseb. Mégsem akarom, hogy odaköltözzön, megegye a vacsorámat, és főleg azt nem, hogy gyerekem apja legyen.

 

 

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére