Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A hatalom a népé

Bohár Dániel

2022.04.06. 12:00

A baloldal évtizedes tévúton jár. Történelmi vereségük után sem befelé fordulva keresik az okokat, hanem a hibást fürkészik, ami szerintük a magyar nép. Óriási hiba.

Vasárnap majdnem 3 millió ember szavazott a kormánypártokra, a demokratikus Magyarországon nem történt még olyan választás, ahol ennyi ember támogatott volna egy politikai erőt. 2010 óta zsinórban immár negyedszer szerzett kétharmadot Orbán Viktor és kormánya. Intő jel lehet a baloldal számára, hogy a mostani nagyobb győzelem, mint 2010-ben volt a tragikus Gyurcsány-kormány után. Az is gondolkodásra ad okot, hogy ez volt az első olyan voksolás, amelyen a baloldali pártok mindegyike összefogott a Fidesz-KDNP-vel szemben. Vagyis lényegében 6-an küzdöttek 1 ellen. Azonban a politika nem matematika, vagyis a szavazatok nem adódtak össze, sőt, a baloldal majdnem 1 millió szavazót veszített el.

Ennek egyik oka lehet az elvtelen összefogás, a náci kéz a kézben a kommunistával. Oka lehet az üresség, a baloldal szellemileg és politikailag is üres. Anti-Orbánizmusuk ennyire volt elég.

Ami engem mégis megdöbbent, hogy egy ekkora történelmi vereség után sem azon gondolkodnak, hogy mik lehettek a saját hibáik, hanem egyből a hibást keresik, ami szerintük a magyar nép.

A vereség utáni néhány nap tökéletesen megmutatta, hogy miért nem lesz sikeres a baloldal ebben a formájában soha. Márki-Zay Péter kampányának jelentős része a magyarok sértegetéséről szólt, amely nyilván nem segítette az emberek megszólítását. Majd a végső következtetés is az volt, hogy a magyar emberek „hülyék” amiért nem akarnak maguknak Gyurcsányt és a többit.

A baloldal elrugaszkodott a valóságtól, nincs kapcsolata az emberekkel, nincs kapcsolata Magyarországgal, egyszerűen nem értik az országot. És ha nem érted, akkor nem is tudsz kínálni neki semmit.

Távol álljon tőlem, hogy tanácsot adjak a baloldalnak, de az a helyzet, hogy a politikacsinálás előtt érdemesebb lenne megismerni a magyar emberek lelkét, gondolkodását és megtudni, hogy mi az, ami érdekli őket.

Hiába állít bármit a baloldal, a magyar egy csodálatos és okos nép. Ezt pont a vasárnap este bizonyította be leginkább. A magyarok tudják, hogy mit akarnak. Békét, stabilitást, kiszámíthatóságot és jólétet. Ezzel szemben mit ígért nekik a baloldal? Háborút, káoszt és megdráguló életet.

„A hatalom a népé” – szólt a baloldali szlogen.
Valóban, a hatalom a népé.
Ebben igazatok volt, annyi, hogy ez a nép úgy elküldött titeket, hogy onnan nehéz lesz visszatalálni.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére