A szexuális visszaélések számát annak ellenére sem lehet megbecsülni, hogy vannak statisztikai adatok. A legtöbb valódi erőszak nem kerül bejelentésre, ennek oka általában az áldozat kiszolgáltatott helyzete vagy a szégyen. A számok azt mutatják, hogy több a női áldozat, mint férfi, az elkövetők pedig inkább férfiak, mint nők. Ám férfi áldozatok is vannak jócskán, csak az ő esetükben fokozottan jelenik meg a szégyen, ami miatt még csak a rendőrség elé sem kerül az ügy. Tény, hogy a férfiak erejüknél fogva hajlamosabbak a fizikai erőszakra, így a nemi erőszakra is, ennek hátterében viszont a hatalommal való visszaélés áll. Ez utóbbiban pedig a nők is profik, csak más eszközökhöz folyamodnak.

A legapróbb szemtelenségeket is képesek szexuális bántalmazásnak beállítani, a #metoo-kampány óta pedig tudják, hogy nyert ügyük van, ha nyilvánosan is beszélnek róla, hiszen a feminista szélsőliberális aktivisták úgyis melléjük állnak.

D. Tóth Kriszta oldalát már nem kell bemutatni: a WMN a legaljasabb liberális propagandagyár, ahol életmódnak álcázva csöpögtetik a politikát az olvasók fejébe, különös gyűjtőhelye az ilyen férfifób, női előjogokat követelő feministáknak. Legutóbb Kenderesi Tamás olimpikon úszó esete volt az apropó, hogy a feministák egyik szószólója, Mérő Vera káros, általánosító és szélsőségekig fajuló gondolatai helyt kapjanak az oldalon.

Egy kalap alá veszi a lányok után füttyögő és az azokat félholtra erőszakoló férfiakat, mert szerinte a háttér ugyanaz: a füttyögő és a félholtra erőszakoló sem hisz „áldozata” integritásában. Tehát egy kategória, maximum a cselekvés az, amit el lehet helyezni egy skálán, de mindketten elkövetők, és mint ilyenek, ugyanannyira és ugyanúgy romlottak. Mintha kicsit szélsőséges lenne ez a gondolatmenet. Én például kisiskolás koromban loptam egy almát a szomszéd fájáról. Tehát Mérő Vera logikája alapján egy kalap alá lehet venni mondjuk egy bankrablóval, mert a cselekvésünk elhelyezhető egy skála két végén, de ugyanarról a tőről, a birtoklás elfojthatatlan vágyából fakad.

De erre rendőrségi feljelentéssel válaszolni viszont erős túlzás. Egy válaszul elcsattanó büdös nagy pofon például adekvát reakció lehet, még akkor is, ha ez „erőszak az erőszakra” válasz, de éppen világos helyzetértékelést alakíthat ki a paskolóban, az azt elszenvedő lánynak pedig még az önérzetét is helyreteszi. Különbséget kell tenni meggondolatlanságból, szexuális játékból (ami azért elég gyakori egy szórakozóhelyen) elkövetett seggrepacsi, és ösztönös agresszióból, hatalom iránti vágyból, a másik megalázása és használata céljából elkövetett erőszak között. Utóbbi is lehet „csak” egy szorítás, beszólás vagy érintés, de nem mindegy mi a cél. A helyzet pedig az, hogy Kenderesi Tamás esetében sem tudjuk pontosan mi történt, de azért a feminista rohamosztagosok már kikiáltották szexuális bűnözőnek.

A Mérő Vera-féle általánosító gondolatmenet káros és nagyon rossz irányba vezet.

A nemi erőszak ugyanis az egyik legnehezebben kivizsgálható bűncselekmény. Ennek oka a korábban említett szégyenérzet, ami miatt az áldozat sokszor be sem jelenti azt, de ha már idáig el is jutott, az orvosi kivizsgálás és az egyéb bizonyítékok – ha vannak – sokszor nem elegendők. Ha pedig ez a Mérő Vera és társai által vallott szélsőséges logika terjed el,

Ha valami, akkor ez az igazi abúzus: ezek a nők, visszaélve a helyzetükkel, egy életre szóló bélyeget süthetnek a férfiakra, akik nem tehetnek ez ellen semmit. Ebben a megteremtett helyzetben pedig férfi legyen a talpán, aki majd udvarolni mer egy nőnek, mert már nem az elutasítástól kell félnie, hanem attól, hogy a nő, nemtetszése miatt megvádolja szexuális erőszak vádjával. Ma egy seggrepacsi számít annak, aztán az utcai füttyögés, de ha így haladunk tovább, akkor majd az is, ha egy férfi kinyitja egy nő előtt az ajtót és előreengedni.

Azt gondolhatnánk, hogy egy józan világban ez nem történhet meg. Pedig érdemes lenne körülnézni, mert egyenes úton haladunk a Merle-féle Védett férfiak világának irányába.