A brüsszeli elefántcsonttoronyból nézve a világ egészen másmilyennek tűnhet. Talán ebbe a hibába szaladt bele Martin Schulz is, amikor úgy döntött, végre leereszkedik az emberek közé. A belga főváros összes arroganciáját magába szívó politikus nagy remények közepette indult haza Németországba.

Nem hiába, hiszen úgy várták, mint a messiást.

A német szocialisták ugyanis választási győzelemről álmodoztak, úgy gondolták, Schulz lehet az, aki végre Helmut Schmidthez hasonló magasságokba repíti pártjukat.

Talán mindenki emlékszik még azokra a szalagcímekre – Magyarországon is hódított balliberális körökben –, hogy az „európai politikában nagy nevet szerzett” Martin Schulz végre legyőzheti Merkelt.

Az SPD-hez közel álló média természetéből és politikai céljaiból adódóan mindent megtett azért, hogy felemelje a politikust, hogy valódi kihívót lássanak benne a választók.

Kezdetben egyszerűnek tűnt, hiszen az eliten és a politikai mazochistákon kívül senki sem ismerte.

Ebből lett az a bizonyos „Schulz-hatás”, a párt népszerűségének gyors növekedése, a választók megújulás iránti gyermeki lelkesedése. A nyolc általánost végzett politikust azonban gyorsan kiismerték a választók: se program, se elképzelés, se tehetség.

Csak a lózungok és a morális felsőbbrendűség érzete. Õ ugyanis ezt tudta magával vinni Brüsszelből.

A választások, az emberek akarata azonban világossá tette a helyzetet. Schulz vezérletével az SPD történelmi vereséget szenvedett. Politikai érzékét megcsillogtatva pedig bejelentette: nem vállal szerepet egy új Merkel-kormányban.

Aztán ismét realitássá vált a nagykoalíció.

Schulznak hirtelen megjött a kedve külügyminiszternek lenni az új Merkel-kabinetben. Igen ám, de ezt már sem a választók, sem a párt más prominens tagjai nem tudták lenyelni. A Brüsszelből hazatérő politikus végül mind a külügyi tárcáról, mind a pártvezetésről lemondott.

Martin Schulz végérvényesen megbukott.

Története azonban több szempontból is tanulságos. Személye kiválóan jellemzi, hogy Willy Brandttól, vagy a már említett Helmut Schmidtől meddig jutott a Német Szociáldemokrata Párt és velük egyetemben a nyugat-európai elit. Schmidt és Kohl helyett ma már Schulzok és Merkelek jutnak a választóknak. A média által felfújt emberek pedig csak pünkösdi királyságra számíthatnak.

Schulznak viszont maradt még öröm az ürömben: végre lesz ideje befejezni a középiskolát.