Pengeélen táncol a többség

Hiába tekinthető sok szempontból (jobboldali fősodorba való bekerülés, eddigi legjobb választási eredmény, legerősebb jobboldali párttá válás) történelmi sikernek a Svéd Demokraták vasárnapi választáson való szereplése, önmagában ez sem jelenti automatikusan azt, hogy a kormánykoalíció tagjává válik a Jimmie Åkesson vezette párt. A választások előtti közvélemény-kutatások viszonylag pontosan mutattak rá arra, hogy a konzervatív SD több szavazatot fog szerezni, mint a szintén jobboldali blokkban induló Mérsékelt Egységpárt, ám sokan titkon abban reménykedtek, hogy mindennek ellenére nem Åkesson pártja lesz a legmeghatározóbb jobboldali erő. Ennek oka abban rejlik, hogy a kormánykoalíciós tárgyalások szempontjából nem elhanyagolható az a tény, hogy a Svéd Demokraták váltak a jobboldali vezetőjévé, hiszen ebből a pozícióból jobb esélyük van kompromisszumokat elérni a többi párttal szemben.

A jobboldali blokk tagjaként induló Liberális párt (L) már a választás előtt leszögezte, hogy nem hajlandó kormányt alakítani a Svéd Demokratákkal, csak külső támogatóként hajlandó „megtűrni” a pártot.

(Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)

A jelenlegi, közel 100%-os feldolgozottság mellett úgy tűnik, hogy a Svéd Demokraták 73, a Mérsékelt Egységpárt 68, a Kereszténydemokraták 19, míg a Liberálisok 16 mandátumot szereztek meg.

Minden azon múlik tehát, hogy a következő hetek koalíciós tárgyalásai során milyen kompromisszumokat, megállapodásokat, adott esetben hatalomtechnikai alkukat tudnak kötni egymással a jobboldali blokk tagjai. Elképzelhető, hogy a Svéd Demokraták nem lesznek a kormány tagjai, és kívülről támogatják majd a koalíció munkáját főképp olyan területeken, amelyekben kisebb-nagyobb egyetértés uralkodik a jobboldalon.

Se vele, se nélküle állapot

Az szinte biztosra vehető, hogy Ulf Kristersson, a Mérsékelt Egységpárt vezetője lesz az ország miniszterelnöke, ha a koalíciós tárgyalások sikerrel járnak. Önmagában már az is hosszú elemzés tárgya lehetne, hogy miért a szavazatok mindössze 19 százalékát megszerző, harmadik legnépszerűbb párt elnöke lesz valószínűsíthetően az ország következő miniszterelnöke, ám ennek részletes taglalása szétfeszítené jelen elemzés kereteit. Rendkívül röviden ennek legfőbb oka, hogy hiába nyerte meg hivatalosan a Magdalena Andersson vezette szociáldemokrata párt a választást 30,3 százalékkal, a párttal szövetségben induló baloldali blokk nem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, míg a választáson 20,5 százalékos eredménnyel második helyet elérő Jimmie Åkesson vezette Svéd Demokratákat a kormányban sem látná szívesen a legtöbb párt, nemhogy annak élén.

(Photo by Jessica GOW / various sources / AFP)

Így a „nevető harmadik” Ulf Kristersson lett, akinek azonban egy olyan megállapodást kellene tető alá hoznia, amely egyszerre elégíti ki mind a Svéd Demokraták, mind a Liberálisok igényeit. Okkal merül fel viszont a kérdés, hogy az SD miért cserébe hajlandó elviselni azt, hogy a választáson rosszabbul szereplő pártok diktáljanak a koalíciókötési tárgyalásokon? Ugyanakkor az alig 16 mandátumot szerző Liberálisok támogatása nélkül sem alakulhat meg az új kormány, amelyet már választási mottójukban is egyértelművé tettek: „Nélkülünk nincs hatalomváltás”.

Jelenleg nem tudni, hogy a Liberálisok engednek-e abból a kikötésükből, hogy az SD-t nem tűrik meg a kormánykoalícióban, de a következő hetek bizonyára erre választ fognak adni.

Rendkívül nehéz helyzetben van tehát Svédország, hiszen úgy kellene az országot érintő válságokat (az energia- és megélhetési válságon és túl a mára szinte már kezelhetetlenné vált, bevándorlásból fakadó társadalmi és szociális krízist) kezelnie az új kormánynak, hogy többpárti, koalíciós kormányok rendre cselekvőképtelenek a különböző válsághelyzetek során.