Nem tudjuk, mennyi a menekült, mennyi a bevándorló. Azt viszont tudjuk, hogy távlatilag ez „vagy-vagy”-kérdés. Vagy ők, vagy mi.

Ez a tudás tapasztalati tudás. Nyugat-Európában az elmúlt években kiderült, hogy az  „integráció” bűvszava üres és tartalmatlan, Merkel anyó megaszonta, a multikulturális modell megbukott.

Az egyirányú tolerancia önfelszámoláshoz vezet. Lehet tisztelni - sőt, kell is - más kultúrákat, de ha ő nem tiszteli a miénket, akkor egészen egyszerűen be fog vonulni arra az üresen hagyott területre, amiről mi a tolerancia jegyében visszavonultunk. Ha levesszük a keresztet, akkor nem vallásilag (világmagyarázatilag stb.) semleges hely jön létre, hanem a helyére oda fogják tűzni a félholdat és a csillagot. Mert nekik ez a természetes, és nem bolondok erőszakot tenni a természetükön, számukra otthonossá lakják be a világot. Egyébként ez valóban természetes, nézz körül a szobádban.

A népvándorlás mennyiségi kérdés is. Láttunk már olyant, hogy ha egy kisebbség többségbe kerül, akkor megváltoztatja a játékszabályokat. A legenyhébb példa: a vasárnapi pihenő szempontjából teljesen mindegy, hogy ortodox templom, vagy mecset épül-e a tömbházak közé. A hangszórókon kierősített szent szövegek mindenféleképpen be fognak szűrődni a szobádba, és nem a te Istenedről szólnak.

Segíteni a szír, afgán, koszovói stb. menekülteken nemes és jó cselekedet, támogatandó, főként a gyermekek miatt, mert ők aztán végképp nem hibásak semmiért. Ugyanakkor jelezném, hogy kétszázannyiezer kárpátaljai magyar évek óta gyakorlatilag háborús körülmények között él, és egyre rosszabb arrafelé a helyzet. Ez viszont nem „vagy-vagy”-kérdés.

Minden emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, vagy ha úgy tetszik: szent. És minden halál visszavonhatatlan. Ebből következően is kötelességünk (erkölcsi, keresztényi, embertársi, mindegy, minek nevezzük) segíteni a szenvedőknek, pláne azoknak, akiknek nincs választási lehetőségük (például háborúban nincs normális alternatíva, a halál nem épeszű választás). De aki azt állítja, hogy Európa magára veheti a világ összes szenvedését, az hazudik: önmagának is, és a világot is becsapja.

Egy diplomata mondta nekem, a külpolitika fő attrakciója, hogy addig állsz a másik lábán, amíg bocsánatot nem kér. Mi most éppen bocsánatot kérünk. Még nem tudjuk, mi következik ezután, azt viszont tudjuk, hogy a feltartott kezű embert könnyebb kizsebelni.

Európa úgy van, hogy nincs. A nagy kérdés, hogy igény van-e rá?