Európa egyre nehezebb helyzetbe kerül

Emlékezhetünk, hogy noha maga Robert Habeck német gazdasági miniszter figyelmeztetett arra március közepén, hogy „amennyiben Németország nem lesz képes feltölteni a gáztárolókat akkor a gáztól függő iparágakat egyenesen le kell állítani az országban”, ennek ellenére a német kormány sokáig abban a tévhitben ringatta magát, hogy ezt a sorsot elkerülheti. Májusban szintén Habeck fogalmazott úgy, hogy „Németország orosz gáz nélkül is képes lehet átvészelni a telet”. Egyre valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az elkövetkező hónapokban a német vegyipar, a papír- és műtrágyagyártás, a fémfeldolgozás és a hűtőipar leállásának lehetünk majd tanúi.

(Photo by John MACDOUGALL / AFP)

Az önsorsrontó európai szankciópolitika brüsszeli védelmezői még a nyár folyamán is olyan kijelentéseket tettek, amelyek rendre azt hangoztatták, hogy „a szankciók sokkal jobban fájnak Oroszországnak, mint az Európai Uniónak, amit jól szemléltet, hogy amíg Oroszország 10 százalék feletti gazdasági visszaeséssel kénytelen számolni, addig az uniós országok közel 3 százalékos növekedésre számíthatnak”.
Az eltelt hónapokban azonban kiderült, hogy az uniós elit a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába esett, hiszen nemcsak a háborúnak nem vetettek véget a szankciók, de az orosz gazdaság is ellenállóbbnak bizonyult a vártnál: az ország extraprofitra tett szert a drasztikusan megemelkedett energiaárak miatt, a GDP visszaesés mértéke a második negyedévben 4,1 százalék volt, míg az infláció is „csupán” 14 százalékon tetőzött. Ezzel szemben mostanra egyre több kimutatás világít rá arra, hogy elkerülhetetlen a recesszió Európában, és azon belül különösen Németországban.

Jól mutatja ezt, hogy az ősz beköszöntével – és az egyre súlyosbodó energiaválság következményeként – a londoni a Barclays bank szerint még 2023-ban is 2,3 százalékos GDP csökkenés várható Németországban, 2,1 százalékos Olaszországban, 1,6 százalékos Spanyolországban és 1,2 százalékos Franciaországban.

(Photo by Ina FASSBENDER / AFP)

Az sem a szankciópolitika egyöntetű sikeréről árulkodik, hogy az infláció mértéke augusztusban mindössze 7,9 százalék volt Németországban, ami szeptemberre már történelmi csúcsra, 10 százalékra emelkedett, ráadásul a folyamatnak még nem látszódik a vége. Egyébként Európa-szerte egyre súlyosabb problémákat okoz az infláció száguldása, ami már egy megélhetési válsággá kezd eszkalálódni, ezért az sem meglepő, hogy tömegtüntetések söpörnek végig a kontinensen. Az eurózóna tagállamai közül a balti államokban (Észtországban 24,2 százalék, Lettországban 22,4 százalék, Litvániában 22,5 százalék) nőtt meg leginkább az infláció mértéke, de Hollandia is a 17 százalék feletti inflációval küzd.

Külföldre menekülne az ipar

Egyre aggasztóbb visszajelzések érkeznek a német ipar vezetőinek részéről is, amit jól mutat, hogy a gáz és áram árának drasztikus megemelkedése ellenére a német cégeknek mindössze egyharmada rendelkezik veszélyhelyzeti tervvel. A kormánytól több és gyorsabban elbírált támogatást várnának el a vállalatok, Siegfried Russwurm, a Német Iparszövetség elnöke ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a hosszadalmas eljárások a vállalatok pénzébe és a versenyképességükbe kerül”.

Mindezek mellett az is problémát jelenthet, hogy a gáztól függő iparágak vezetői szerint egyre valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, hogy ezek a vállalatok külföldre menekülnek. A magas energiaárak miatt az acélipar már most öt százalékkal, míg a vegyipar nyolc százalékkal volt kénytelen csökkenteni termelését, míg a műtrágyagyártás kapacitásának hetven (!) százalékát leállították vagy csökkentették. A versenyképesség megőrzése érdekében a német vegyipar vezetői egyre inkább abban látják a megoldást, hogy külföldre helyezik át tevékenységüket, miután az energiahiány miatt már most kénytelen voltak több termék előállítását leállítani. Ez azonban egy ördögi kört eredményez, hiszen a termelés teljes leállítása az ország gazdaságát is összeomlással fenyegetné.

(Photo by Axel Heimken / AFP)

De a hamburgi Arcelor Mittal acélóriás vezetője, Uwe Braun szintén azon véleményének adott hangot, hogy „a magas energiaárak miatt a termelés lelassul, ennek következtében pedig könnyen elképzelhető, hogy az acélművek külföldre költöznek”.

Az ipar leállásának elkerülése érdekében Németország minden fegyvert bevet, egyelőre úgy tűnik azonban, hogy kevés sikerrel. Ezen a ponton a probléma gyökereként mindenképp meg kell nevezni, hogy az elmúlt tíz év erőszakos és átgondolatlan zöldítése (Energiewende program) következtében Németország nem rendelkezik megfelelő alternatívákkal, hogy felül tudjon kerekedni a jelenlegi energiaválságon. Minimális mértékben képes segíteni az energiahiányon, hogy a kormány a legújabb hírek szerint meghosszabbítja az utolsó két, még működő atomreaktor üzemidejét, valamint újranyitja rendkívül természetszennyező szénbányáit is.

Omladozó magabiztosság

Ezek a döntések azonban nem segítenek érdemben az ország helyzetén: a német kormány már a nyár folyamán csak ötödannyi orosz gázt kapott az Északi Áramlat-1 vezetéken keresztül, míg szeptember másodika óta egyáltalán nem kap, amit még tovább tetézett, hogy az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetékek elleni szabotázsakció következtében technikailag sem tud orosz gázt beszerezni idén. Az amerikai LNG importálása idén képtelen fedezni az ország igényeit, a Kanadával kötött – szintén természetszennyező – LNG és „zöld hidrogén” megállapodás leginkább csak szándéknyilatkozatnak tekinthető, Olaf Scholz kancellár közel-keleti útja során pedig egyetlen hajónyi cseppfolyósított gázt szerzett az Egyesült Arab Emírségekben. Azon túl, hogy meglepő módon a német kancellár nem adott hangot jogállamisági aggályainak a Perzsa-öbölben tett látogatása során, a megállapodás abszurditását az is kellően mutatja, hogy az orosz–ukrán háború kitörése előtt az Északi Áramlat-1 vezetéken Németország naponta (!) kétszer annyi gázt kapott, mint amekkora mennyiségben sikerült most megállapodnia Scholznak az Emírségekkel.

(Photo by KAY NIETFELD / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A médiában gyakran félrevezető információként jelenik meg, hogy „a német gáztárolók már 92 százalékos töltöttségi szinten értek el”, azt azonban már nem hangsúlyozzák ki általában, hogy az ország rendkívüli gázigénye miatt ez az éves fogyasztásnak mindössze 25 (!) százalékát képes biztosítani. Nem véletlen, hogy miután az őszi hideg bekövetkeztével a német állampolgárok elkezdték feltekerni a termosztátot, Klaus Müller, a gázhálózat felügyeletéért felelős német tisztviselő „sürgős kérésként” fogalmazta meg Twitter üzenetben, hogy spóroljanak a fűtéssel, mert „jelentős megtakarítás nélkül a versenyszférában is nehéz lesz elkerülni a gázhiányt télen”.

Úgy tűnik tehát, hogy a valóság utat tör magának, és a kezdeti magabiztosság után már a német kormány is kénytelen lesz szembesülni azzal, hogy az ország energiapolitikája teljes csődöt mondott.

(Photo by Frank Hoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)