Útmutató a szelektív szankciókhoz
Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója
2022.11.04. 14:20
Okkal uralja jó ideje az európai diskurzust a szankciópolitika körüli vita, amit a legtöbb nyugati állam morális kérdésnek próbál beállítani, ám egyre több olyan eset lát napvilágot, amelyek ennek ellenkezőjéről árulkodnak. Az európai gazdaságokat recesszióba taszító – Washingtonban kitalált – büntetőintézkedések szembetűnő módon nem vonatkoznak olyan nyersanyagokra, amelyek az Egyesült Államok versenyképességét sértenék. Az amerikai atomreaktorok működéséhez elengedhetetlen orosz uránium beszerzését továbbra sem akadályozza meg semmi, de a Wall Street Journal legutóbbi oknyomozó riportja szerint az Egyesült Államok egy kiskaput is nyitva hagyott magának Szicíliában, amelyen keresztül továbbra is gond nélkül tud finomított orosz olajat importálni. A New York Times szintén arról írt, hogy a szankciópárti nyugat-európai államok (élen Hollandiával, Spanyolországgal, és Belgiummal) kereskedelmi volumene Oroszországgal egyenesen nőtt a háború kezdete óta. Belgium pedig hónapok óta torpedózza meg azt az EU-s javaslatot, amely megtiltaná az orosz gyémánt behozatalát, amihez ezek szerint nem tapad „az ukránok vére”, mint a gáz- és olajimporthoz.
Trükkök százai
Egyre kevesebb kétség férhet ahhoz, hogy Európai Unió az amerikai geopolitikai érdekek bábjává vált, és a saját érdekeivel ellentétes szankciópolitikát folytat Oroszországgal szemben. Miközben Washingtonban ügyelnek arra, hogy a kivetett szankciók az Egyesült Államok érdekeit ne veszélyeztessék, az uniós bürokraták erre nincsenek tekintettel.
Az orosz–ukrán háború alatt lappangó globális energiaháború ellenére, nem meglepő módon az uránium-embargó bevezetésére mindeddig nem került sor, hiszen az amerikai energiaipar Oroszországtól, Kazahsztántól és Üzbegisztántól importálja uránium szükségleteinek az 50 százalékát. Ezen nyersanyag behozatalának tilalma nemcsak magasabb energiaárakat eredményezne az Egyesült Államokban, de egy súlyos következményekkel járó nukleáris összeomlással is fenyegetne.
Amerikai szemszögből nézve érthető tehát, hogy az urániumra miért nem vonatkozik semmiféle szankció.
A The Wall Street Journal szintén érdekes oknyomozó riportot hozott nyilvánosságra november elsején, amiben bizonyítékokat mutatnak be arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok egy kiskapun keresztül továbbra is importál orosz olajat, a kivetett szankciók ellenére. Az Oroszországból érkező kőolajszállítmányok, az ország második legnagyobb energiaóriása, a Lukoil szicíliai finomítójába érkeznek, ahonnan a finomítási eljárás lefolytatása után az Egyesült Államokba tartanak az Exxon Mobil tárolóiba.
Tehát az USA elviekben nem közvetlenül vásárol orosz olajat, miután az a finomítási eljárás után már „olasz olajnak” minősül, hiába áll 93 százalékban orosz nyersolajból.
(Photo by STR/NurPhoto) (Photo by NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Azonban ahhoz, hogy hasonló praktikába ütközzünk, nem kell elmenni az Atlanti-óceán túlpartjáig: Kína hónapok óta nyomott áron veszi az orosz földgázt, amit aztán hatalmas haszonnal adnak el a gázhiánnyal küzdő európai államoknak. A szankciópárti nyugat-európai vezetők sem kerülnek morális válságba, hiszen a Gazprom logója nélkül importálhatnak orosz gázt, noha többszörös áron. De arról is méltatlanul kevés szó esik, hogy az orosz agresszió kezdete óta Spanyolország négyszer (!) annyi földgázt importál Oroszországtól, mint tavaly, aminek egész egyszerűen geopolitikai okai vannak. Ez abból a kényszerhelyzetből fakad, hogy miután Algéria támogatja a marokkói megszállás alatt lévő Nyugat-Szahara függetlenségét, ezért az ország vezetése attól sem riad vissza, hogy zsarolóeszközként használja az algériai földgázexportot Spanyolországgal és Marokkóval szemben, annak érdekében, hogy politikai céljait elérje. Ebből pedig egyenesen következik az, hogy az algériai földgáz hiányában Spanyolország csak az orosz energiával tudja támogatni Marokkót, amely ország gazdaságilag és biztonságpolitikailag is Madrid egyik legfontosabb szövetségese a térségben.
Képmutatás felsőfokon?
De azt is hozzá kell tenni, hogy nem Spanyolország az egyetlen uniós tagállam, amely a háború kezdete óta, a szankciók ellenére növelte az Oroszországból érkező import mennyiségét. A New York Times november eleji statisztikái szerint az oroszokkal folytatott átlagos havi kereskedelem Hollandia esetében 81 százalékkal, Spanyolország esetében 57 százalékkal, Belgium esetében 32 százalékkal nőtt február 24-e óta.
Belgium abból a szempontból is kiemelendő, hogy az ország vezetése eddig minden eszközzel megakadályozta azt, hogy az EU betiltsa az Oroszországból származó gyémántok importját. Miután Antwerpen városa a világ legnagyobb gyémántkereskedelmi központja, és a drágakövekkel foglakozó iparág a belga export öt százalékát teszi ki – és ezáltal több mint tízezer munkahely függ tőle –, a belga miniszterelnök, nem szívesen hallana egy esetleges tilalomról, amely hatalmas veszteséget és kárt okozna az ország gazdaságában.
(Photo by JAMES ARTHUR GEKIERE / BELGA MAG / Belga via AFP)
A belga álláspont igencsak érdekes annak tükrében, hogy az EU hivatalos megállapítása szerint az orosz gyémántbányászati óriáscég, az Alrosa közvetlenül finanszírozza egy új orosz tengeralattjáró megépítését és évente több milliárd euróval járul hozzá a „Kreml hadiládájához”.
Mindezek összessége pedig rávilágít arra, hogy a szankciókat „morális kötelesség” alapján támogatók tábora igencsak szelektív értékelvűséget vall. Úgy tűnik, hogy az átcímkézett, vagy kiskapuk által – az erényfitogtatás által sokszor többszörös áron – importált orosz nyersanyagforrások nem okoznak akkora erkölcsi felháborodást. Emlékezzünk arra, hogy a kezdeti kommunikáció során az volt a legfőbb érv a szankciók kivetése mellett, hogy ezáltal „Oroszország térdre kényszeríthető és képtelen lesz finanszírozni agresszív háborúját”.
Úgy látszik azonban, hogy az urániumból, a gyémántból, a kereskedelem megnövekedett mértékéből és az „újrakevert” orosz energiahordozókból származó bevételek nem Oroszországot gazdagítják az elképzelés szerint.
(Photo by Frank Hoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)
De azok a tagállamok, amelyek az ellátásbiztonságukat földrajzi okokból, szerződéses úton csak orosz energiahordozók importálása által tudják biztosítani, azok nem szolidárisak Ukrajnával, vagy egyenesen érdemesek az oroszpárti címkére is.
Érdekes adalék, hogy a legújabb hírek szerint Lengyelország és a baltikumi államok nyomására az Európai Bizottság már a kilencedik szankciós csomagon dolgozik, amely éppen az orosz nukleáris energia és a fűtőanyagok, a gyémánt, és az LNG importálását tiltaná meg. Noha ez egy új fordulópontot jelenthetne, kétséges, hogy a javaslat mennyire lesz átültethető a gyakorlatba, ismervén az USA és a nyugat-európai államok érdekeit. Mindenesetre a fentiek tükrében az sem lenne meglepő, hogy a büntetőintézkedések beiktatása ellenére újabb kiskapuk nyílnának meg, amit az érdekelt államok továbbra is kijátszanának.
EZEK IS ÉRDEKELHETNEK
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK
