„Kedves Zsófia!
Egy ideje már követem itt (Instagram-on érkezett az üzenet – a szerk.) is és más oldalain is, több olyan cikke is volt, amiről úgy éreztem, mintha rólam szólna és segítettek is, ezért gondoltam, hogy végülis írok önnek. Egy éves lesz januárban a kislányom és azt kell, hogy mondjam, hogy igazából fél éve élvezem úgy igazán az anyaságot. Mindig is szerettünk volna babát, óriási öröm és egy álmom vált valóra, hogy a kislányom megszületett, de az első fél év iszonyú nehéz volt (császármetszés, nehéz szoptatás, többemberes baba) és mostanra érzem azt, hogy látjuk a fényt az alagút végén. Közben én is nagyon sokat tanultam magamról, teljesen megváltoztam, úgy érzem, most lettem igazán felnőtt és sok mindent máshogyan is csinálnék. Több olyan Facebook csoportban is benne vagyok, amiben látom, hogy mennyi anya küzd ezekkel a problémákkal és az utóbbi időben én is egyre több olyan tartalmat rakok ki az oldalaimra, amik az anyaságról szólnak és úgy látom, hogy ezek tényleg érdeklik az embereket, hiszen sokan küzdenek mindezzel, csak nehéz erről beszélni! Először nem volt semmi különösebb célom azzal, hogy megosztottam a gondolataimat, de most arra gondoltam, hogy felvállalom a nehézségeket, a császáros szülés okozta problémákat, a többemberes baba helyzetet és ezzel segítenék az anyáknak. Én nagyon örültem volna, ha van valaki mellettem, aki ott és akkor segít azokban a helyzetekben és most már látom, hogyan lehetett volna és mit tenni akkor és tényleg erős bennem a vágy, hogy másoknak, akik szintén elveszve érzik magukat, segítsek. Szívesen foglalkoznék önismerettel is, ezt azonban biztosan csak tavasztól kezdeném el. Amúgy is terveztük, hogy a kislányom majd bölcsis lesz, de így, hogy meg tudnám valósítani ezt a tervemet biztosan szükségünk lesz a plusz segítségre. Másfél éves koráig várni szeretnék a bölcsi kezdésével, arra viszont most van lehetőségem, hogy a munkát el tudjam kezdeni (technikai részletek, most van olyan helyszín, amit anyagi plusz egyéb okokból tudok bérelni). Mivel anyákkal dolgoznék, eleve arra gondoltam, hogy adnék arra lehetőséget, hogy az anyukák el tudják hozni a gyereküket az alkalmakra, így nekem sem kellene másra bíznom az enyémet. Igazából ez a kérdésem lényege, hogy ha ebben a formában találkozik másik gyerekekkel a kislányom, az ebben a korban elég társaság tud lenni neki? Mikortól lenne szükség arra, hogy több gyerekkel együtt legyen és meddig érdemes húzni-halasztani a leválást? Még egyelőre nem tudom, hogyan működne ez ebben a felállásban, de ha beválik, akkor lehet, hogy kétéves koráig is várnánk a bölcsivel, ez nem késő ebből a szempontból? Nem szeretném megfosztani attól, hogy fejlődjön, de ha úgy látom, hogy igényli nagyon a társaságomat, akkor inkább várunk a bölcsivel és az együtt játszós alkalmakat választjuk.

Előre is köszönöm a válaszát!”

Fodor-Horváth Zsófia, pszichológus:

Több dologra is reflektálnék:

A kislánya szocializációjának szempontjából semmi gond nem történik, ha később kerül bölcsődébe. Vannak olyan gyerekek, akik egyáltalán nem járnak bölcsibe, ők az oviban találkoznak először az intézményi szocializációval és ebből a szempontból nem maradnak le semmiről – mindemellett azt is érdemes elmondani, hogy azok a gyerekek, akik járnak bölcsibe, általában könnyebben szoknak be az oviba. Minden gyerek más, teljesen eltérőek a szükségleteik, a karakterük, az igényeik és a családok is mind-mind mások, nem lesz „jobb” vagy „több” egy gyerek önmagában attól, hogy volt-e bölcsis vagy ovis vagy előbb, esetleg később kezdte a bölcsit. A gyermekük és az önök egyéni szempontjait érdemes figyelembe venni ebből a szempontból. Mivel azt írta, hogy többemberes baba, érdemes szem előtt tartani, hogy a leválás-elválasztás adott esetben hosszabb ideig tarthat. Ezzel kapcsolatban érdemes megfigyelni a mostani állapotot is, például a szeparációs szorongás különböző hullámait, szoptatás-elválasztás helyzetét – csak, hogy párat említsek.

Három éves kor alatt a gyerekek főleg egymás mellett játszanak, nem együtt, ezt az együtt játszós alkalmak szempontjából érdemes lehet figyelembe venni.

Nem teljesen világos számomra, hogy milyen segítői munkát végezne. Egy gyermek születése amellett, hogy az egyik legjobb dolog is a világon, a legnehezebb is, hiszen minden megváltozik, a pár élete a feje tetejére áll és a gyerekkel együtt megszületnek a szülők is. Ez egy (normatív) krízis, ami egy érzelmileg és más szempontból is szenzitív időszak, ami – ahogy Ön is írta – sokaknak addig ismeretlen és nem várt nehézségeket jelent. Éppen a helyzet érzékenysége miatt azt gondolom, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és milyen típusú segítséget kapnak ilyenkor a szülők. Gyakori tapasztalat, hogy az új szülőt rengeteg segíteni vágyó veszi körül, a kéretlen tanácsok azonban pont hogy terhesek és még a legjobb szándékú segítség is tud támadásként hatni ilyenkor. Azt gondolom, hogy szakképzettség nélkül segítői pályára lépni nagy rizikót rejt magában, ahogy az is, ha a szakképzett segítő nem a saját kompetencia határain belül mozog. Az ilyen esetekben a segítség inkább ártó jelleget fog ölteni. A „tanácsadás” kifejezés is félreérthető: egy jó segítő nem ad explicit tanácsot, a „Te helyedben ezt tenném”, „Szerintem csináld úgy, hogy...”, „Én is voltam ebben, ezt csináltam, te is tedd ezt” típusú tanácsadás a legtöbb esetben tévútra visz és kifejezetten kontraproduktív, valamint a legtöbb esetben káros. Márpedig egy segítőnek nagy felelőssége van, a frissen szülővé vált anyák, apák esetében pedig ott a (normatív) krízis okozta valamilyen fokú elveszettség, kontrollvesztettség érzés, ami kiszolgáltatottságot is jelent: Ha ilyenkor nem a megfelelő, szakképzett segítség érkezik hozzájuk, az akár hosszú távon is rombolhat.

Említette, hogy gyermeke egy éves lesz januárban és az első fél év milyen nehézségekkel terhelte a közös életüket: Több jelzőcsengő is megszólal bennem. Az egyik arra figyelmeztet, hogy nagyon kevés idő telt el azóta, hogy átment az említett megpróbáltatásokon. Ennek a nehéz időszaknak a közelsége nem biztos, hogy szerencsés az adott területen való segítői szakma megkezdésének. A terápia, a segítés nem a segítőről szól, hanem arról, aki a segítséget kéri. Az Ön tapasztalatai értékesek, hiszen segítik Önt az együttérzésben, magabiztosságot adhatnak Önnek, hiszen megtalálva és használva az erőforrásait megküzdött egy nehézséggel – de ez Önről szól. A tapasztalat, a saját élmény pedig önmagában nem elég a segítéshez, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy egy másik, akár hasonló helyzetben levő embernek ugyanazok a módszerek válnak be. Amikor ilyen közel van a segítőhöz egy nehéz időszak, probléma vagy veszteség, krízis, aminek a területén maga is dolgozik, nem is szerencsés a terápiás, segítői munka végzése az indulatáttétek -viszont indulatáttétek dinamikája miatt.

Én úgy látom, hogy óriási a zaj, a közösségi médiát elárasztják a különböző segítői oldalak, amiknek nagy része ellenőrizhetetlen és könnyen lehet, hogy a legaktívabb „segítségnyújtó” szenved leginkább a problémáktól. Az „anyairodalom” pedig teljesen elszabadult: a különböző anyacsoportok megtartó erővel is bírhatnak, hiszen sorstárs közösségekről van szó, de ugyanannyira nyomasztóak is lehetnek a különböző meggyőződésből másokat minősítő vagy ijesztgető tartalmakkal. Gyakori jelenség az is, hogy egy krízist, esetleg veszteséget átélt személy a saját élményeiről blogolni kezd, ventiláló céllal vagy mert nem bírja tartalmazni az adott helyzet okozta érzelmeit. A közösségi média felületei erre jó lehetőséget adnak, kérdés azonban, hogy mennyire segít ezzel valójában? Mielőtt megvalósítja a segítői tevékenységet, érdemes mindezt végig gondolni.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldj el a [email protected] címre, vagy keresse a kérdés matricát fodorhorvathzs_pszichologus Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!