„Kedves Zsófi,

Olvastam a legutóbbi posztodat a NAG-okról (Negatív Automatikus Gondolatok – a szerk.) és amellett, hogy biztos vagyok benne, hogy ez engem is érint, van egy olyan érzésem, hogy ez csak a felszín. Több, mint fél éve ért véget egy hosszú párkapcsolatom, de még mindig nem sikerült összeszednem magam, úgy érzem, nem találom a helyemet, egyre több kudarc is ér, ami miatt a korábbi önmagamhoz képest sokkal zárkózottabb lettem. Látom magam kívülről, tudom, hogy én nem ilyen vagyok és szeretném visszakapni a régi önmagamat, de egyszerűen nem találom a kiutat ebből, amiben most vagyok. A kapcsolatom nagyon csúnyán ért véget, igazából nem is értem, hogy miért nem szakítottunk korábban, emiatt mérges is vagyok magamra, hiszen utólag látom, hogy annyi jel volt már igazából szinte az elején is, amiket látnom kellett volna. A barátom szerintem soha nem szeretett engem, nem értem, hogy miért volt velem és szerintem neki súlyos pszichés problémái is vannak. A kapcsolatunk eleje tényleg tündérmese-szerű volt, filmbe illő találkozás (az egyetem folyosóján segített összeszedni a táskámból kiborult dolgokat), tényleg ilyen szerelem első látásra történet, az első randijainkra mindig nagyon jó programokat talált ki, tényleg azt éreztem, hogy figyel rám és két hónap után már győzködött, hogy költözzünk össze, mert ő „nagyon komolyan gondolja ezt az egészet”. Én akkor a legjobb barátnőmmel laktam együtt közös albérletben, aki nagyon kiakadt, amikor elmondtam neki, hogy odaköltözöm a barátomhoz. Segítettem neki új albérlőt találni, de akkor megromlott a kapcsolatunk és bár én ezt akkor nem vettem észre, de a barátom rendesen ellene is hangolt és már nem is beszélünk. Igazából egyik barátommal sem maradt meg a kapcsolatom, mindegyikről kitalált valamit a barátom, hogy miért „árt nekem” az az adott kapcsolat. Az a durva, hogy volt igazság abban, amiket mondott és ezt így utólag sem gondolom másként, de ma már látom, hogy mennyire túlzott és hogy valószínűleg az volt a célja, hogy ne legyenek mellettem a barátaim, csak ő. Mindent együtt csináltunk, együtt jártunk edzeni, ugyanazokat a dolgokat ettük, vásárolni is együtt mentünk. Többször voltak féltékenységi jelenetei, de nemcsak azért, mert féltékeny volt más férfira, aki állítólag bámult engem, hanem azon is megsértődött, ha én nélküle mentem el bevásárolni. Rengeteget veszekedtünk, egy idő után szinte minden nap, ami után persze nagy sírós békülések voltak. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem is szívesen megyek sehova nélküle, de még a boltba sem, rendesen szorongtam attól, ha arra gondoltam, hogy egyedül elinduljak. Utólag látom azt is, hogy mennyire hülyének nézett sokszor, de ami ennél rosszabb, hogy el is hitette velem, hogy valamit nem tudok, ilyen volt például a vezetés. Tényleg nem vezetek rég óta és nincs saját kocsim, csak a szüleim adják oda néha az övékét, de neki volt kocsija, amit egyszer vezettem, akkor végig kapaszkodott az ülésbe, egyfolytában közbeszólt, ami miatt nem tudtam figyelni és tényleg majdnem balesetet is okoztam. Ez után nagyon nagyot veszekedtünk, de a vége az lett, hogy mindig, apró megjegyzésekben is azt hallgattam, hogy én jobb, ha nem vezetek. Ez odáig fajult, hogy azóta sem merek beülni az autóba, mert tényleg nem érzem magam biztonságban, ha vezetnem kell. Megcsalt egyébként, amit rég óta sejtettem, de ez is úgy lett beállítva, mintha én lennék paranoiás, már azon is gondolkodtam, hogy tényleg el kell mennem emiatt pszichológushoz. Őszintén nem tudom, hogy most is csak túlreagálom-e az egészet (ettől a szótól hányingerem van amúgy, annyit hallottam tőle), vagy tényleg annyira rossz a helyzet, mint amennyire annak tűnik. Utólag örülök, hogy vége ennek a kapcsolatnak, sok minden tisztán látok már, de még nem igazán találtam meg a helyemet, a régi barátaim teljesen elsodródtak tőlem, egyedül érzem magam és a sok kudarc miatt tényleg úgy érzem, hogy nekem egyszerűen nem sikerül semmi. Szeretnék változtatni ezen, de azt sem tudom, hogy hol kezdjem, közben meg azt is gondolom, hogy ha mindig elhagyom magam és állandóan mások segítségét kérem, akkor soha nem tanulom meg, hogyan jöjjek ki a nehézségekből. Sajnálom, hogy hosszú lett, de egy kicsit már ez is segített, hogy kiírtam magamból és ha tudsz segíteni, hogy merre tovább, azt nagyon megköszönném!”

Fodor-Horváth Zsófia, pszichológus:

A levelén keresztül érthető módon csak egy perspektívából ismerhetem meg a történetet, a fájdalma viszont egyértelműen átérződik, sajnálom, hogy mindezen keresztülment. Természetes dolog, hogy amikor valaki elköteleződik egy párkapcsolatban, akkor a fókusza a párjára irányul, aki a legtöbb esetben elsőbbséget is élvez a baráti kapcsolatokkal szemben. Az azonban aggodalomra ad okot, amikor ez a fókusz annyira szűkké válik, hogy a periférián nemcsak elhomályosodnak, de teljesen el is tűnnek onnan az egyéb kapcsolatok és minden más, ami az identitásának a részét képezte.

A történetében több veszteséget is vélek felfedezni: a kapcsolat vége a legegyértelműbb és szembetűnőbb, de emellett nemcsak a baráti kapcsolatok írhatóak fel a veszteségek listájára, hanem a saját magával való kapcsolata is. Természetes dolog, hogy alakulunk, formálódunk a fontos másik által, ahogy az is, hogy egy hosszú távon elkötelezett kapcsolatban a másikhoz képest, a másik függvényében is indentifikáljuk magunkat, de felmerül a kérdés: Ki is volt Ön ebben a párkapcsolatban? Meg tudta határozni magát a párja nélkül, a nélkül, hogy hozzá, a személyéhez, az igényeihez, az ő szükségleteihez igazítaná saját magát? Amikor valamire nem-et mondott, akkor a párja hogyan reagált? Tudott-e és, ha igen, milyen sűrűn nem-et mondani, ezzel határokat húzni és önvédelmet gyakorolni a kapcsolatában?

Nem tudom, ismeri-e a gázlángozás, gaslighting fogalmát? A gaslighting az érzelmi bántalmazás egy fajtája, aminek célja az áldozat mentális stabilitásának aláaknázása. A gaslighting során a bántalmazó olyan megtévesztő, hazugságokkal teli kommunikációt alkalmaz, amivel egy idő után eléri, hogy az áldozat teljesen elbizonytalanodjon az ítélőképességében, megkérdőjelezze saját emlékeit és higgyen annak a hamisított valóságnak, amit a bántalmazó teremtett – hiszen a bántalmazottnak sérül a valóságérzékelése. Ennek következtében sérül az önértékelés, gyakran a legapróbb dolgokban, amikben korábban biztos volt, megkérdőjelezi magát a bántalmazott és hosszú távon akár teljesen döntésképtelenné is válhat.

Ahogy a filmben, úgy a valóságban is, az elkövető apróságokkal kezdi a bántalmazást, esetleg nem tipikusan bántó mondatokkal, „csipkelődésekkel”, amiket az áldozat sem kér azonnal számon, így sokkal könnyebben csúszik bele a játszmába. Tipikusan ilyenek lehetnek a következők: „Jaj, ne sértődj már meg, ez csak vicc! Ennyire nincs humorérzéked?”, „Rosszul emlékszel”, „Megint hisztizel, pedig csak oda kellett volna figyelned”, „XY is ugyanezt mesélte, hogy néha nem is ért téged, össze-vissza beszélsz”, „Nagyon durva problémáid lehetnek, hogy ennyire kifordítod a dolgokat…”, és az Ön által említett: „Annyira fárasztó, már megint túlreagálod” – típusú mondatok.

A gázlángozást – és az érzelmi bántalmazás, manipuláció egyéb formáit – alkalmazók gyakori módszere, hogy a másik érzéseit érvénytelenítik, sőt, kifejezetten nevetségessé teszik őket azokért. Emiatt az elszenvedő fél úgy érezheti, hogy bár az érzései jelen vannak, de azok nem jogosak, tényleg benne lehet a hiba – folyton megkérdőjelezi saját magát, ahogy ezt Ön is említi. Hiába próbálja sokszor kétségbeesetten megértetni magát és érzelmeinek érvényességét a másikkal, attól csak elutasítást és ellenállást tapasztal. Gyakori módszer még az egyszerűnek hangzó hazudozás. Ilyenkor a bántalmazó nemes egyszerűséggel letagadja a valóságot. Itt a cél a másik teljes elbizonytalanítása, a bántalmazó azt akarja elérni, hogy a másik, még a kézzel fogható bizonyítékok ellenére is, kételkedni kezdjen magában. Tipikus eset párkapcsolatokon belül a megcsalás és annak tagadása, ezt Ön is említette a levelében: az elszenvedő fél sokszor a bizonyítékok ellenére hisz partnerének. A gúny, a másik nevetségessé tétele is gyakori módszer, amikor a bántalmazó direkten szembesíti a bántalmazottat annak hibáival, hiányosságaival, de az is előfordul, hogy viccesnek szánt cukkolással dörgöli azokat az orra alá – ez az autóvezetéssel kapcsolatos résznél tűnt fel. Gyakori, hogy amikor a bántalmazott a bántalmazót szembesíteni annak hiányosságaival, az azonnal terelni kezd, fókuszt vált és visszafordítja a kritikát a bántalmazott felé és úgy tereli a „beszélgetést”, hogy abból végül a bántalmazott jöjjön ki rosszul.

A gázlángozó célja, hogy az elszenvedő fél teljesen elbizonytalanodjon magában, kialakuljon egy függő helyzet, elszeparálja őt a külvilágtól, akár még fizikailag is – ha jól értem, ez is megtörtént az Ön esetében.

Látom, hogy hibáztatja magát, amiért „korábban kellett volna észrevennie a jeleket” – ez azonban nem ilyen egyszerű. Ahogy írta a levelében, ez a típusú abúzus nem azonnal, a kapcsolat elején jelentkezik, épp ellenkezőleg: akkor még minden szép és tökéletes, ahogy a bántalmazás is lassan, kis adagokban érkezik. Az ilyen kapcsolatokban az elszenvedő fél ingerküszöbe egyre jobban nő, a kisebb bántásokhoz, konfliktusokhoz egész egyszerűen hozzászokik, miközben kialakul egy függő helyzet, ami miatt nem olyan egyszerű egyik napról a másikra kilépni a kapcsolatból.

Szeretném hangsúlyozni, hogy egy levél alapján nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni, de egyik mondatáról a másikra megszólalt bennem egy jelzőcsengő, ami miatt a gázlángozás jutott az eszembe. Egy ilyen kapcsolat és a vele járó veszteségek, adott esetben traumák komoly pszichés terhet jelentenek az elszenvedő félnek, még jóval a kapcsolat vége után is – ahogy Ön is írja: Nehezen talál vissza önmagához. Azt gondolom, hogy nem kell ebben a nehéz helyzetben egyedül lennie, kérjen bátran segítséget. A rossz élmények, a veszteségek feldolgozhatóak, egy hosszú távú önismereti munkával pedig erőforrásokat gyűjthet, amik segíthetnek elkerülni egy későbbi, hasonló kapcsolat kialakítását.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldj el Fodor-Horváth Zsófiának a [email protected] címre, vagy keresse a kérdés matricát a fodorhorvathzs_pszichologus és a 888.hu Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!