Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jön a Valami Amerika 3

Kékes Viki

2017.03.23. 16:39

Júliusban kezdõdik a forgatás.

480 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap Herendi Gábor nagy sikerű mozifilm sorozatának harmadik részére. A Valami Amerika 3 forgatását a tervek szerint júliusban kezdik el – írja az Origo.

Az első két rész a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb magyar filmsikerei közé tartozik, az első részre 529 ezren, a folytatásra pedig 448 ezren ültek be.

A film készítői azt ígérik, hogy a 2001-ben és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenetre számíthat a közönség, az új epizódban ugyanis Bala bandájának vetélytársaként feltűnik egy másik bűnszövetkezet. A folytatásra az eddigi filmekből megismert karakterek is visszatérnek, így Szabó Győző, Pindroch Csaba és Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András.

Az alkotók a mozibemutatót már év végére, de legkésőbb jövő februárra tervezik. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére