szabadlábon
Csaknem másfél kilogramm drogot találtak három dílernél Taktaharkányban
Csaknem másfél kilogramm „kristályos anyagot”, 13 millió forintot és éles lőfegyvert, valamint lőszereket és hangtompítót foglaltak le a rendőrök, miután rajtaütöttek három férfin a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Budapesti támadások gyanúsítottjait fogták el
Elfogták egy fiatalokból álló társaság négy tagját szombaton, akik az előző napokban látszólag előzmény nélkül támadtak emberekre a főváros utcáin – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu oldalon.
Az egyik berlini egyetem legalábbis ezzel a kéréssel fordult a lányokhoz. A rendőrség másképp gondolja. Nagy dilemma, hogy mi a helyes döntés.
NVSZ: hetvenezer forintot lopott egy mentőápoló egy „betegtől”
Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentőápoló, aki hetvenezer forintot lopott egy „betegtől” – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szombaton az MTI-vel.
Kódolt üzenetküldő alkalmazást számolt fel több európai ország rendőrsége
Bűnszervezetek által használt kódolt üzenetküldő alkalmazást számolt fel több európai ország rendőrsége, a művelet során negyvenkét embert őrizetbe vettek, kábítószer- és gyógyszergyártó laboratóriumokat, készpénzt és fegyvereket foglaltak le – közölte pénteken a holland rendőrség.
Csaknem hatszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
566 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Beismerte tettét a gyermekpornográfiával vádolt világbajnok francia sportoló
A francia kézilabda-válogatottal 1995-ben és 2001-ben világbajnok kapus ellen gyermek-pornográf képek miatt indult eljárás.
Vádat emelt az ügyészség egy 78 éves miskolci férfi ellen, aki egy ötéves kislánnyal fajtalankodott
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 78 éves miskolci férfi ellen többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt, aki a szomszédos lakásban lakó ötéves kislánnyal fajtalankodott – tájékoztatta az MTI-t a főügyészség szerdán.
Rátámadt egy rendőrre egy embercsempész Szegeden
Az őt elfogni akaró járőrre támadt egy lengyel embercsempész hétfőn Szegeden – közölte a rendőrség honlapján kedden.
Lőfegyveres támadásban többen megsebesültek egy éjszakai klubban Louisianában
Legkevesebb 12-en megsebesültek egy diszkóban elkövetett lőfegyveres támadásban vasárnap az Egyesült Államokban, Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban – közölték a helyi hatóságok.
Több mint négyszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
456 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) emberei is házkutatást tartottak Joe Biden amerikai elnök delaware-i házában, és újabb, bizalmas minősítésű iratokat találtak, amelyeket átadtak az igazságügyi minisztériumnak – közölte szombaton Biden saját ügyvédje. A nyomozók bizonyos kéziratokat is lefoglaltak.
Titkos cigarettagyárat zárt be a NAV Debrecenben
Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy raktárnak álcázott dohányüzemre Debrecenben, ahol az elmúlt évek legmodernebb cigarettagyártó gépsorát és 16 millió szál, illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le.
Kalapáccsal támadt rendőrökre egy férfi
Őrizetbe vettek egy Heves vármegyei férfit, aki korábban baltával, pénteken kalapáccsal támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.
ORFK: mintegy 10 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön
Az ukrán-magyar határszakaszon 4407-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5416-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
Korrupciós vádakkal letartóztatták Olaszországban az Európai Parlament egyik volt képviselőjének az adótanácsadóját szerdán.
Többen meghaltak egy lövöldözésben Kaliforniában
Hat ember – köztük egy 17 éves anya és féléves gyermeke – meghalt egy lőfegyveres támadásban hétfőn Kalifornia középső részén – közölték a helyi hatóságok.
Közel négyszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
376 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Letartóztatták az intézkedő rendőrökre késsel támadó férfit
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.