Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A rendőrség figyelmeztetett: tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni

888.hu, MTI

2022.08.19. 19:00

A rendőrség ismét megtiltotta, hogy augusztus 20-ától traktorokkal foglalják el többek között a fővárosi ünnepi helyszíneket, rakpartokat és a Duna-hidakat.

 

A rendőrség pénteken a honlapján tette közzé: „a véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem” című közleményét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a korábbi szervező újra bejelentette augusztus 20-ától 31-ig tervezett fővárosi gyűlését.
A BRFK viszont ismét „előíró-korlátozó” határozatot hozott, amelynek értelmében továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni vagy traktorokkal a rakpartokat elfoglalni.
A résztvevők a Dózsa György út két külső forgalmi sávján gyakorolhatják gyülekezési jogukat, illetve a közlekedési szabályok betartásával vonulhatnak a helyszínekre.

A gyűlés szervezőjének nyilatkozataival szemben továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni, traktorokkal rakpartokat, hidakat elfoglalni

– nyomatékosította a rendőrség.
Felhívták a figyelmet, hogy a a rendőrség a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan fel fog lépni. A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan.

A rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását” – fogalmazott a BRFK.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére