Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kifosztás fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget, a nyomozás tart

888.hu - MTI

2020.08.28. 12:29

Lázár János szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére a végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot.

A szövetség pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az eljárást a cég július 27-én, az MTSZ tisztújításának napján kezdeményezte. Az akkor megválasztott elnök az állásfoglalásban kiemeli, hogy a vállalkozás eljárása nyilvánvalóan rosszindulatú, és ellehetetleníti a szövetség napi működését, veszélybe sodorja a versenyek megrendezését, továbbá a sportolóknak és egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését.

A közlemény emlékeztet arra, hogy július 27-én a közgyűlés új elnököt és elnökséget választott azért, hogy rendbe tegye a szövetség dolgait és kifizesse a szervezet mintegy 3,5 milliárd forintos adósságát. Hozzáteszik: az új vezetés a konszolidáció során mindenkivel együttműködésre törekszik, az A-Z Tenisz Produkció Kft. azonban az eljárását megelőzően nem kereste meg a szövetség új vezetését, és nem kezdeményezett tárgyalást a vitatott számlák kifizetéséről. A Nemzeti Adó és Vámhivatal augusztus 13-án házkutatást tartott a szövetségnél, illetve a végrehajtást kezdeményező cégnél, és az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalta le.

Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya

– olvasható az állásfoglalásban.

A szövetség arra kéri az A-Z Tenisz Produkció Kft. ügyvezetését, tulajdonosát és a mögötte álló szereplőket, hogy a leemelt több mint 500 millió forintot haladéktalanul juttassák vissza.

Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét.

Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni. A kormány a magyar adófizetők pénzéből sok milliárddal támogatta az elmúlt években az országban zajló teniszéletet. Kötelességünk, hogy a ránk bízott közpénzt a jó gazda gondosságával használjuk fel, arról számot adjunk és tételesen elszámoljunk. A ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogjuk fizetni, ellenben

nem fogunk semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik.

Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét, és mindent meg fogunk tenni több ezer tehetséges fiatal teniszező jövőjének biztosítása érdekében – áll Lázár János állásfoglalásában.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére