Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az IMF megzsarolta Merkelt

888.hu

2016.04.03. 14:12

A Nemzetközi Valutaalap magára hagyná Görögországot, kiszállna az EKB-val és az EB-vel közös, hatodik éve húzódó adósságsegély-programból, ha a németek tovább halogatják a döntést a korábbi adósságok rendezésérõl.

Az IMF az EKB és az EB hármasa hatodik éve bábáskodik Görögország fölött; amióta az ország 2010-ben képtelenné vált adósságfizetési kötelezettségeit teljesíteni, a trojka egyre újabb terveket tesz az asztalra, egyre újabb segélyeket folyósít a görögöknek. A leglényegibb kérdést azonban – a németek nyomására – mindeddig messze elkerülték: mi legyen azzal a 230 milliárd eurónál is nagyobb adósságtömeggel, amelynek a rendezésére Görögország képtelennek látszik, és amely terhe alatt immár közel egy évtizede nyög.

A nemzetközi tőkepiaci szereplők már 2012-ben is egyértelműnek látták azt, ami azóta sem valósult meg: ahhoz, hogy Görögország talpra álljon, hogy ne legyen többé az eurózóna nehezéke, a legnagyobb hitelezőinek (elsősorban Németországnak, másodsorban Franciaországnak és Olaszországnak) el kell engednie a görög állammal szembeni követelései jelentős részét. A 2012-es, államcsődöt követő második pénzügyi segélyprogram ugyan tartalmazott egy olyan kitételt, amely a magánhitelezőknek lehetővé tette, hogy önként lemondjanak adósságkövetelésükről, az IMF szerint azonban ez édeskevés.

A tőkepiaci szereplők számára 2010 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy Görögország képtelen lesz lejáró államadósságát időben törleszteni úgy, hogy ezzel párhuzamosan az államapparátus fenntartásához szükséges kifizetéseket is teljesíteni tudja. A nemzetközi piaci szereplők nyomására az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap közbelépett, és először egy három éves segélyprogramot nyújtott az országnak, amelyet idővel – a várt eredmények hiányában, illetve a trojka követelései kapcsán kialakult politikai káoszban – egy újabb programmal egészített ki. Közben 2012 tavaszán, minden segítség ellenére a görögök fizetésképtelenséget jelentettek, ám még a történelem legnagyobb államcsődje sem volt elég ahhoz, hogy egy fenntartható megállapodást erőszakoljanak ki legnagyobb hitelezőiktől, a németektől. Így tavaly nyáron, a Valutaalap fennállása óta először, Görögország az IMF-hitelének épp lejáró részletét sem tudta visszafizetni, annak ellenére, hogy addigra már több mint 240 milliárd eurót kapott a hitelezőitől.

Egy a hétvégén kiszivárgott telefonkonferencia átirata szerint a Valutaalap most azt követeli Angela Merkeltől, hogy adja áldását az általuk vázolt tervhez, vagy viselje a következményeket.

Azzal az IMF európai irodájának vezetője, a telekonferencia egyik résztvevője is tisztában van, hogy a következmények riasztóak Németország számára. A görögök legkésőbb a nyáron újabb segélyre szorulnak, ehhez pedig többek között a német parlament jóváhagyása is kell, hiszen a németek állják az unió részéről a görög mentőprogram költségeinek jelentős részét. A német parlament viszont csak akkor hajlandó újabb eurómilliókat feccölni a görög projektbe, ha az IMF garanciát vállal arra, hogy a pénz nem folyik haszontalanul ki a görög kormányablakokon.

Ugyanis ahogy az IMF, úgy a német politikusok sem bíznak a segélyprogramot felügyelő másik szervezet, az Európai Bizottság helyzetjelentéseiben. Mert míg az EB váltig állítja, hogy minden jól van úgy, ahogy most megy, Görögország a jelenlegi feltételek mellett is képes lesz kilábalni a recesszióból, kormánya képes lesz keresztülverni az újabb megszorításokat és kifizetni az újabb hiteltörlesztéseket, az IMF szerint ideje lenne dönteni végre: szembenéznek a valósággal (értsd: a Valutaalap helyzetértékelésével és javaslataival), vagy a jövőben nélkülözniük kell a washingtoni székhelyű szervezet közreműködését ebben a szappanoperában.

Az időzítés is tökéletes: ha a Bizottság és Merkel által szorgalmazott forgatókönyv érvényesül, akkor az EU, és vele együtt a német  parlament is, egészen nyárig – az újabb görög adósságtörlesztési határidőig – halogatja majd a szembenézést a helyzettel, ám addigra a bevándorlási válság újabb hulláma és a küszöbön álló brit népszavazás miatt senki nem fordít majd erre kellő figyelmet, így újra el lehet maszatolni a kérdést és egy félmegoldással félretenni jobb időkre. Az IMF ezt nem akarja. Helyette azt szeretnék, ha a németek felvállalnák: elengedik a görög adósság egy részét, cserébe nem követelnek többé kivitelezhetetlen "reformokat" a görög kormánytól, csak annyit, amit a gazdaság elbír. Ennek érdekében arra is hajlandók voltak, hogy a WikiLeaksen szivárogtassák ki annak a telefonkonferenciának a részleteit, ahol az IMF európai irodájának vezetője, Poul Thomsen megzsarolja Merkelt.

Nézze, Merkel Asszony, Önnek döntenie kell, végig kell gondolnia, mi a költségesebb: tovább folytatják az IMF nélkül? Mit reagálna arra a Bundestag, ha közölné: "Az IMF nem vesz részt a programban." Vagy választhatja az általunk Görögország számára szükségesnek tartott adósság-elengedést, hogy maradjunk a programban. Ugye? Ez itt a valódi kérdés.

A kiszivárgott beszélgetésre sem az IMF, sem a német kormány nem reagált (bár a német gazdasági miniszter, Wolfgang Schaeuble épp pár nappal korábban jelezte, hogy egyáltalán nem támogatja a jelenlegi görög adósságrendezési tervet); a görögök természetesen igen, és rögtön kikérték a maguk és a német kormány nevében is a Valutaalap zsarolását.

Az IMF javaslata a gyakorlatban azt jelentené, hogy Görögország legkésőbb a nyár elején újból fizetésképtelenséget jelentene, és asztalhoz ülne hitelezőivel, abban a reményben, hogy azok hajlandók elengedni adóssága egy részét. Minél több pénzről mondanának le, annál biztosabbak lehetnének abban, hogy a maradékot időben visszakapják, nem utolsó sorban az IMF szerint csak ez garantálhatná, hogy Görögország belátható időn belül saját lábán is megálljon újra.

 

(Financial Times, IMF Blog)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére