Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Három gyanúsítottat tartóztattak le a budapesti utcai támadások miatt

888.hu

2023.02.15. 13:00

A bíróság három gyanúsítottat letartóztatott a budapesti utcai támadások miatt, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ügyészség az ő esetében fellebbezett a nő letartóztatása érdekében – közölte a Fővárosi Főügyészség.

 

A közleményben azt írták: a Budapest különböző pontjain a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen elkövetett támadások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket.”

– tették hozzá.

A főügyészség felidézte: a nyomozók az ügyben eddig négy embert, köztük három külföldit hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a magyar és az olasz nőt, valamint a német férfit letartóztatta, azonban negyedik társukkal, az előkészülettel gyanúsított német állampolgárságú nővel szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Az ügyészség fellebbezett a bűnügyi felügyelet elrendelése miatt a német nő letartóztatása érdekében.

Mint írták, a nő nem rendelkezik Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel, magyarországi kötődéssel, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény körülményeiből pedig alappal feltételezhető, hogy ő is csak a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény okán érkezett Magyarországra. „Mindezért alappal feltételezhető, hogy az eljárásban elérhetetlenné válik a hatóságok számára.” – írták.

A viperákkal, boxerekkel és más eszközökkel végrehajtott támadásokat a rendőrség közlése szerint hét-nyolc ember követte el. A csoport tagjai múlt csütörtökön lengyel turistákat vertek össze viperákkal és más eszközökkel, a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek.

Pénteken egy férfit bántalmaztak hasonló módon Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. A belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére