Olajozottan megy a felvételi
2023.01.27. 11:20
Már nem is kell olyan sokat tanulni annak a büdös kölyöknek, elég, ha a szülők mélyen a zsebükbe nyúlnak. Ki-ki tehetsége szerint. Szóval, sok lusta – vagy peches? – diáknak jól jött egy kis „anyagi hátszél” ahhoz, hogy akadálymentesen bejusson az Eötvös József Gimnáziumba. A napokban kiszivárgott hangfelvételek tanúsága szerint potom félmillióért máris a patinás belvárosi tanintézet falai között találhatta magát az is, aki nem éppen a remek felvételijével vétette észre magát.
Első pillantásra, de talán a másodikra is elég szép summának látszik félmillió, nem beszélve arról, hogy ez inkább csak afféle beugró, ezt még bőven meg lehet – és illik? – fejelni néhány bankóval, rendkívüli víz- és gázszereléssel, jutányos áru tetőfedéssel, hidegburkolással. Szóval nem is annyira nagy az a pénz, ráadásul, felvételi évente csak egyszer van. Szóval, ha élire rakjuk a garast, azért ki lehet jönni belőle hó végéig.
Persze ez is gonosz Zorbán miatt van, aki arra kényszeríti szegény, kivéreztetett iskolaigazgatókat és más tanerőket, hogy kenőpénzt fogadjanak el. Nem véletlenül álltak már tavaly is kivont karddal a pedagógussztrájk mellé az Eötvös Gimnázium vezetői. Mint mondták: „nem tehetünk mást: ellenállunk”.
Maga a tanintézet most gyanúba kevert direktora jelentette ki: „Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják az iskolában a gyermekekért dolgozó minden felnőtt számára a szabad légkört és az elviselhető munkaterhelést! Olyan munkabért szeretnénk, ami nem okoz egzisztenciális kilátástalanságot!”
Már csak az a kérdés, hogy a „bevételen” testvériesen osztozkodtak vagy kinek-kinek érdemei szerint jutott?
Már büntetőeljárást indított a rendőrség az Eötvös József Gimnáziumban kirobbant botrány miatt. A Magyar Nemzet kérdésére közölték, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amely természetesen kiterjed a sajtóban közzétett hangfelvétel tartalmának vizsgálatára is.