Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vajon mit titkol még Amerika?

Tóth Dalma

2016.04.14. 19:08

Míg az USA sorra osztja a sallert az emberi jogok tekintetében a nagyvilágban, Peking szerint saját túlkapásairól egyre mélyebben hallgat.
Peking, 19:38

Pekingnek van véleménye az Egyesül Államokban uralkodó emberjogi helyzetről és ezt el is mondja.

Kína úgy gondolja, miközben az Egyesül Államok mást sem csinál, mint más országok emberjogi helyzetéről mond véleményt, saját „rettenetes” bizonyítványáról viszont mélyen hallgat és nem mutatja jelét sem, hogy hajlandó lenne elgondolkodni rajta. A kínai vezetés szerint az USA-nak szüksége van arra, hogy tükröt tartsanak elé, ezért az 1998 óta megjelenő dokumentumaikat hagyományosan a washingtoni külügyminisztérium éves emberjogi országjelentéséhez időzítik. A legfrissebb kínai jelentést április 13-án hozták nyilvánosságra.

Az értékelés szerint a pénz szerepe az amerikai politikában egyre csak növekedett, miközben az amerikai családok helyzete egyre sanyarúbbá vált. Az amerikai embereknek gondot jelent valódi akaratuk kifejezése.

A polgári jogok súlyos megsértésével vádolva Washingtont, írnak az egyre csak burjánzó fegyveres bűncselekményekről, rendőrségi túlkapásokról. Az idézett adatok szerint tavaly 51 675 fegyveres erőszakos cselekményt regisztráltak az USA-ban, amelyeknek több mint 13 ezer halálos áldozata és csaknem 26 500 sérültje volt. Ugyanebben az időszakban 965 embert lőttek agyon amerikai rendőrök.

A jelentés kitért a gazdasági és szociális jogok körüli problémákra, a több mint 500 ezer hajléktalanra és arra a 33 millió amerikaira, akiknek nincs egészségügyi biztosításuk.

A kiadványban az idén is külön fejezetet kaptak a súlyos áldozatokkal járó, külföldön elkövetett emberjogsértések, beszámoltak az Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapásokról és a civil áldozatok számáról.

Kína a jelentésben felhívja a figyelmet az Egyesült Államok külföldön végzett titkos megfigyeléseire, a más országokban élők magánélethez való jogának megsértésére. Az megfigyelésekre példát is hoznak: az USA három francia elnököt hallgatott le, több tucat más francia tisztségviselő mellett.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére