Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jó hír a diákhiteleseknek

Horváth József György

2016.06.22. 19:28

A diákhitelek kamata 15 bázisponttal csökken a második fél évben, a felvehetõ összeg nem változik - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció kamata 3,75 százalék lesz a 2016. július 1. és december 31. közötti időszakban, míg a Diákhitel 2 kamatát 5 százalékban állapították meg, de az ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.

A felvehető hitelösszeg nem változik, a 2016/2017-es tanévben a Diákhitel 1 esetében továbbra is havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel 2 maximális összege az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Diákhitel 1 kamata évek óta csökken, a 2012 második fél évi 8 százalékról mostanra mintegy felére mérséklődött. A 3,75 százalékos kamat elemei közül a forrásköltség 2 százalék, a kockázati prémium 0,97, a működési prémium 0,78 százalék. A forrásköltség 2012-ben még 5,83 százalék volt.

A Diákhitel 2 konstrukció esetében a forrásköltség 2 százalék, a kockázati prémium 1,09, a működési prémium 1,91 százalék az 5 százalékos kamaton belül. A működési költség itt a konstrukció bevezetési költsége miatt magasabb még. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy 2015-ben 19 881-en kaptak 506 millió forint állami kamattámogatást, és 80 577-en 523 millió forint célzott kamattámogatást.

A Diákhitel Központ 2015-ben 10,848 milliárd forint hitelt nyújtott a hallgatóknak, míg az előző évben 12,245 milliárdot. A kihelyezett hitelösszeg 2009 óta - akkor 22,319 milliárd forint volt - folyamatosan csökken. A 2015/2016-os tanévre 4749 új Diákhitel 1-et és 5119 új Diákhitel 2-őt igényeltek a hallgatók, az előbbit 212 millió, utóbbit 1,35 milliárd forint összegben.

Az adósok törlesztési fegyelme jó, a felmondott szerződések aránya tavaly az előző évi 2,8-ról 1,2 százalékra, az adóhatóságnak behajtásra átadott ügyek aránya pedig 2,7-ről 1 százalékra csökkent a törlesztők számához viszonyítva. Ebben szerepet játszott, hogy a felmondásoknál egy évre nőtt a türelmi idő.

Havelda Balázs pénzügyi vezérigazgató-helyettes egyebek mellett elmondta, hogy a Diákhitel Központ indulása óta közel 800 milliárd forintnyi forrást vont be, jelenleg 232 milliárd forint külső forrása van, a diákhitelek állománya 276,4 milliárd forint. Tavaly a törlesztésből befolyó összegek már nemcsak a kihelyezésekre, hanem az összes folyó kiadásra fedezetet nyújtottak. 

A Diákhitel Központ 2001 és 2015 között közel 300 milliárd forint hitelt folyósított, 373 ezer hallgatónak segített tanulmányai elvégzésében.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére