Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurta Dániel: jó érzés, hogy NOB-tag lettem!

888.hu

2016.08.18. 21:09

Beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót.

A londoni játékokon 200 méteres mellúszásban aranyérmes sportoló mellett Britta Heidemann német vívó, Szeug Min Rju dél-koreai asztaliteniszező, valamint Jelena Iszinbajeva orosz rúdugró került még be a testületbe.


A NOB honlapján olvasható közlemény szerint az olimpián részt vevő versenyzők által beválasztott tagok megbízatása nyolc évre szól, s Gyurtáékat a riói játékok vasárnapi záróünnepségén mutatják be hivatalosan.

A NOB tájékoztatása szerint több mint 11 ezer sportolónak volt lehetősége szavazni, közülük 5185-en tették ezt meg, s 1603-an voksoltak Heidemannra, 1544-en Rjura, 1469-en Gyurtára, 1365-en pedig Iszinbajevára. A tagságért 23-an versengtek.

"Nem számítottam erre, mert én a versenyzéssel foglalkoztam, ugyanakkor óriási megtiszteltetés, hogy beválasztottak a bizottságba"  — nyilatkozta Gyurta a Magyar Olimpiai Bizottság Facebook-oldalán.

Meglepő volt, hogy ilyen sokan szavaztak rám, és nagyon jó érzés, hogy a következő nyolc évben NOB-tag leszek, remélem, utána is ott tudok maradni."

A sportolók akkor válhattak jelöltekké a tagságra,,ha a londoni, vagy a rói olimpián versenyezte. A sportolói bizottság tagjai augusztus elsején Angela Ruggierót, az Egyesült Államok női jégkorong-válogatottjának olimpiai bajnok védőjét választották meg a testület elnökének, aki a riói játékok után veszi át a posztot a német Claudia Bokeltól.

 

(MTI, mob.hu)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére