Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Új szárnyat kap a Semmelweis Egyetem

Bokor Gábor

2017.06.18. 20:58

Vasárnap délután tették le az új központ alapkövét a Szentkirályi utcában.

Vasárnap délután ünnepélyes keretek között letették a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épületszárnyának alapkövét. Az MTI tudósítása szerint az épületben kap majd helyet a hagyományos kínai orvoslási részleg is.

A helyszínen jelen volt Rétvári Bence, az EMMI államtitkára, aki arról beszélt, hogy az új beruházás fontos lépés mind a magyar oktatásnak, mind a magyar egészségügynek, és fontos a magyar-kínai orvostudományi együttműködésnek, amelynek több évre visszanyúló hagyományai vannak. 

Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a magyar emberek egészségét megőrizzük, és ennek fontos része a hagyományos európai képzés"

– fogalmazott az államtitkár, aki szerint a kínai gyógyítási részlegnek komoly szerepe lesz az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban is. 

A Szentkirályi utca 12. szám alatt lévő telken épül meg a hatszintes épület, a beruházáshoz a Semmelweis Egyetem 800 millió forinttal, a kormány pedig 1,4 milliárd forinttal járul hozzá.

A beruházás szervesen illeszkedik az utóbbi évek egészségügyi fejlesztéseibe, amelyek során a kormány 71 kórházat újíttatott fel, 23 új rendelőintézet épült és 54 megújult, továbbá 31 mentőállomást hoztak létre, 97-et pedig felújítottak, valamint 496 új mentőgépkocsi beszerzése zárult le"

– mondta Rétvári. 

Az alapkőletételre a Kína és a közép- és kelet-európai országok egészségügyi minisztereinek harmadik fóruma keretében került sor. 

Az alapkövet szimbolizáló kapszulában elhelyezték többek között az alapító okiratot és az épület alaprajzát. A jelképet Rétvári Bence mellett Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, Liu Jen-tung kínai miniszterelnök-helyettes, Li Pin kínai egészségügyi és családtervezési miniszter, Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora és Nagy Zoltán Zsolt, az SE Egészségtudományi Kar dékánja helyezte el.

A jövő héten Budapesten rendezik meg a több mint 200 kínai és 15 európai ország delegáltjainak részvételével az egészségügyi miniszterek találkozóját. A többnapos rendezvény része a 16 kelet-közép-európai országot, valamint Kínát magába foglaló 16+1 formátumú együttműködésnek.

Szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, mely szerint a kormány a hagyományos kínai orvoslás részleg kialakításáról, továbbá gyógyászati, oktató- és kutatóközpont létesítésének előkészítéséről döntött. Az egyetem karának több mint 1,3 milliárd forintot biztosítanak annak érdekében, hogy új épületet hozzanak létre, és ott hagyományos kínai orvoslási részleget alakítsanak ki. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére