Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megvonják az állami támogatást a nácinak tartott német párttól

Nagy Gábor

2017.06.23. 12:58

A német szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).
BERLIN, 12:58

A német szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).

A kormányoldal (CDU/CSU és az SPD) frakcióinak kezdeményezésére 86 százalékos többséggel elfogadott módosítás szerint ki kell zárni az állami pártfinanszírozásból mindazon politikai szervezeteket, amelyekről az alkotmánybíróság megállapítja, hogy tevékenységük a demokratikus berendezkedés gyengítésére vagy felszámolására irányul.

A módosítás révén a pénzügyi gondokkal küszködő NPD elesik fő bevételi forrásától, a nagyjából évi 1,4 millió eurós (430 millió forint) állami támogatástól.

Az alkotmánybíróság az év elején az NPD betiltására tett indítványt elutasító határozatában megállapította, hogy a párt a demokratikus berendezkedés felszámolására tör, ideológiája pedig rokon a nemzetiszocializmus eszméivel, de nem szükséges betiltani, mert nincsenek arra utaló jelek, hogy törekvései sikerrel járhatnak. A testület azonban azt is jelezte, hogy a törvényhozás találhat eszközöket az alkotmányellenes célokat követő pártok elfojtására.

A Bundestag emiatt a finanszírozás oldaláról közelítette meg az ügyet. Az módosítás indoklásában kiemelte: az állam nem támogathat olyan pártokat, melyek az alkotmány felszámolására törnek.

A NPD-t 1964-ben alapították, betiltásáról szinte fennállása óta tart a közvita. Először 14 évvel korábban a Bundestag és a törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat közösen kérte az alkotmánybíróságtól a párt betiltását. A testület az indítványt formai okokra hivatkozva elutasította. Másodszor egyedül a Bundesrat próbálkozott, ez volt az az indítvány, amelyet az alkotmánybíróság az idén januárban az NPD csekély társadalmi befolyásával indokolva elutasított.

Az NPD a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson a szavazatok 1,3 százalékát szerezte meg, messze elmaradt az 5 százalékos bejutási küszöbtől és gyengült még a négy évvel korábbi 1,5 százalékhoz képest is. A pártnak főleg Németország keleti részén, a volt NDK területén van kimutatható támogatottsága, de már ott sem rendelkezik képviselettel a tartományi parlamentekben. Az Európai Parlamentben egy mandátuma van.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére