Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagyon eldurvulhat a helyzet Iránban

Forisek Ádám

2018.05.19. 10:20

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértõ szerint akár a katonai összecsapás sem kizárt Iránban.
TEHERÁN, 10:20

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint akár a katonai összecsapás sem kizárt Iránban.

Nógrádi György úgy vélekedik: ha Irán a szankciók miatt nem kapja meg, ami gazdasági fejlődéséhez szükséges, és felmondja az atomalkut, elkezd fegyverkezni, és ez azt jelenti, hogy nem kizárt a katonai összecsapás sem.

A 2015-ben kötött iráni atomalku értelmében a perzsa államnak le kellett volna állnia az atomfegyverek gyártásával, ezért cserébe pedig feloldották az országot sújtó szankciók jelentős részét. Ebből lépett ki Donald Trump.

A szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton azt mondta: Európa próbál egyensúlyozni a Közel-Kelet és az Egyesült Államok között, de akkora az amerikai gazdasági, pénzügyi, technológiai, hírszerzési fölény, hogy azzal szemben nem képes valós ellensúlyt képezni.

Az Egyesült Államok Irán elleni fellépését támogatja Izrael és a szunnita világ, élén Szaúd-Arábiával. Eközben Németország egyedül gyenge, az EU pedig nem egységes – jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette: ebben a helyzetben az EU mindenképpen vesztes, cégei piacokat vesztenek, az Egyesült Államok "percek alatt" érvényesíti erőfölényét az egyes európai országokkal szemben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére