Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Fradi-pályán mutatta meg az Újpest, hogy milyen egy szurkolótábor

Pörge Béla

2018.05.24. 07:18

A lila-fehérek nyerték a Magyar Kupát a Felcsút ellen, bár nagyon szoros volt, de nem történhetett volna másképp!

Szerdán rendezték a Magyar Kupa 2017/2018-as kiírásának döntőjét, az Újpest csapott össze a Felcsúttal. Bizonyos értelemben történelmi döntő volt ez, ilyen kis település futballcsapata még sosem jutott be a Magyar Kupa fináléjába. A lila-fehérek a tizedik kupagyőzelmükért léptek pályára.

A Groupama Aréna fele megtelt, a Nemzeti Sport szerint 11 270 néző tekintette meg a helyszínen a mérkőzést. Ebből nagyjából 9 ezren voltak az újpestiek.

A stadion közel felét elfoglaló Újpest-tábor példát mutatott szurkolásból, igazi kupadöntőhöz illő hangulat volt az egész mérkőzésen. Meg kell jegyeznem, hogy a 77. perc környékén egyszer lehetett hallani az akadémista gyerekek hangját is, ahogy a PAFC nevét skandálták. Történelmi pillanat volt ez, sosem hallottam még felcsúti szurkolást, bár be kell vallanom, a Pancho Arénában rendezett találkozókat csak a tévéből követtem eddig.

A sör aránytalanul drága volt, 650 forintba került egy korsó Arany Ászok, ami olyan is volt, amilyen. Számítottam erre, így a meccs előtt több sört is megittam, hogy a mérkőzés alatt ne kelljen sokszor kimennem a büfébe, végül beértem egy túlárazott Ászokkal.

A beléptetést profin megszervezték, aggódtam, hogy nagy lesz a sor és a káosz, ehhez képest zökkenőmentesen jutott be a közel 10 ezer újpesti szurkoló, erről viszont Újpesten vehetnének példát, nem így szokott működni a dolog, de még a jegyvásárlás sem...

Az első félidő gyenge színvonalú volt, bár volt egy kapufája az Újpestnek, sok helyzetet nem láthattunk. A Felcsút így is vezetést szerzett, ezért feszült, ideges hangulat uralkodott a lelátón a szünetben.

A szokásos újpesti rigmusok mellett a közönség többször skandálta Lázár Bence nevét, szép gesztus volt ez. A gól után, illetve a szünet elején volt egy rövidebb időszak, amikor az ideges beszólásoké volt a főszerep, de egyébként a mérkőzés nehéz szakaszaiban is kitartóan buzdította a lila-fehér tábor az övéiket.

A második játékrészt úgy kezdte az Újpest, ahogyan az elvárható volt. Hatalmas elánnal, helyzetekkel, ami meg is hozta a gyümölcsét. Zsótér egy hatalmas lövéssel egyenlített, majd előbb még nem adott meg egy lesgólt (?) a játékvezető, de a 63. percben így is vezetést szerzett az Újpest Bojovic fejesével.

Ünneplés kezdődött, de korai volt. A Felcsút hamar egyenlített, utána pedig már nem esett gól. Nyomott az Újpest, sokkal több volt a fővárosi lehetőség, de időnként bizony komolyan veszélyeztetett a Felcsút is.

Kétszer végzett el Knezevic szögletet az Újpest-tábor előtt, kapott rengeteg sört, nem örült neki annyira. Egyébként a poharak mellett pirotechnikai eszközöket is dobáltak az újpestiek a pályára, ezért várhatóan keményen büntetni fog az MLSZ, valószínűleg pár rigmusért is. Igazuk is van, hiszen mennyivel jobb lett volna, ha a Balmazújváros jut be a döntőbe az Újpest elleni elődöntő után, akkor biztosan nem lett volna semmi megbotránkoztató! Mondjuk szurkolók sem lettek volna, de ez kit érdekel a szövetségben? Sőt, talán még örültek is volna...

A hosszabbítás első felében még komolyabban, a vége felé már kevésbé próbálkozott az Újpest, volt pár helyzet, de gól nem született, 2–2 lett a vége, jöttek a büntetők.

Drámaian izgalmas volt a tizenegyespárbaj, előbb az Újpest hibázott, de a felcsútiak nem éltek a lehetőséggel, és végül az Újpest 5–4-re nyerte a büntetőket, ezzel pedig tizedszerre is elhódította a Magyar Kupát.

Nagy fieszta kezdődött, ráadásul az ősi rivális stadionjában, volt is pár rigmus a Fradiról, de alapvetően az ünneplésről szólt az este.

Két beszólást azért kiemelnék a ceremónia alól:

disznó Pintér, disznó!"

— ezt a tábor fele skandálta, nem is beszólás volt, hanem rigmus. Nagyon örültem én is, hogy az Újpest ellen nem tudott kupát nyerni a fradista edző.

k888va anyádat belga!"

— hangzott el mellettem a díjátadás közben, amikor Roderick Duchatelet nevét említették. A végén a régi címert is követelték a szurkolók, aztán tényleg minden az ünneplésről szólt.

Megemlíteném még érdekességként, hogy tetézve az élményt, hogy a Fradi-pályán nyert kupát az Újpest, a fradisták törzshelyén, a Szögletben akartam inni. Nem voltam ezzel egyedül, viszont erre készültek a zöldek is, több ultra állta el a helyet, de szerencsére volt rendőrsorfal is, így csak verbálisan ment a harc, megvédték a maroknyi fradistát a több ezer újpestitől. Igaz ez persze viszont is, mert nem egyszerre mentek oda a lilák, hanem mindig csak páran, így őket is védték a derék rendőrök, jobb is volt ez így. Azt azért többen kiélvezték, hogy a rendőrök mellől vagy az 1-es villamosról anyázhatják, cigányozhatják a Fradi kemény magját.

Az Újpest tehát megnyerte a kupát, ennek így kellett lennie. Ezt nem klubszimpátiából írom már, egyszerűen nem történhetett volna meg, hogy az a csapat nyerjen, akinek pár száz, esetleg egy-kétezer nézője van a Magyar Kupa döntőjében, miközben a másik oldalon közel 10 ezren buzdítják a csapatukat teljes átéléssel.

Az Újpest ráadásul ismét indulhat a nemzetközi kupában, szinte már nem is emlékszem rá, amikor utoljára ilyen történt. Mondjuk a Vaduz elleni égésre emlékszem, de most inkább jöjjön a Slovan vagy a Steaua! Valószínűleg ellenük is hasonló lenne a drukkerek megoszlása Magyarországon, mint a kupadöntőben, talán kevesebb (?) lenne a semleges fociszerető...

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére