Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Fradi az utolsó percben bukta el a gyõzelmet az El-ben, az Újpest kikapott

Pörge Béla

2018.07.12. 20:52

Csütörtökön két magyar csapat is pályára lépett az Európa-ligában, mindkettõ vezetett is, de a vége keserûre sikerült.

Az Újpest Bakuban mérkőzött meg a Neftci ellen. Az előzetes várakozások alapján ha nem is sokkal, de az azeriek számítottak esélyesebbnek. Ennek ellenére jobban kezdett az Újpest, Nagy Dániel Zsótér beadása után kapásból a kapuba lőtt, vezetett az Újpest.

Még az első félidőben egyenlíteni tudott a Neftci, Dabo egy lepattanót lőtt be közelről. A második játékrészben nyomasztó fölényben focizott a hazai csapat, rengeteg helyzetet hagytak ki.

A 72. percben Dabo duplázott, Pajovic hatalmas hibája után talált be. Sajnos ezzel nem volt vége, a 2–1 után még csak-csak lehetett volna reménykedni, ám a 91. percben egy kontra végén Makhmudov zárta le a meccset, 3–1-re nyert a Neftci.

A másik mérkőzésen úgy tűnt, a hazai pályán kezdő Fradi egyedüli magyar csapatként nyerhet, Spirovski egy pontrúgás után gólt lőtt a 61. percben. A Maccabi Tel Aviv a 91. percben Atar révén egyenlített, 1–1 lett a vége.

A nemzetközi kupákban két döntetlennel és két vereséggel nyitottak a magyar csapatok.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére