Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Emelik a honvédség létszámát

888.hu

2018.10.13. 16:30

A kormány célja, hogy erõs magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát - jelentette ki a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor jelezte, hogy a héten nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, ebben arra kéri a parlamentet, emeljék a katonák létszámát.

Mint mondta, növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. Ehhez új, modern fegyvereket szereznek be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni – tette hozzá.

Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen"

– fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor nem titkolt szándékának nevezte a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonák jelenlétének bővítését, utalva a Magyar Idők pénteki számában megjelentekre, miszerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája. A hadsereg vezetését – a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával – a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról. Ugyanakkor megemlítette: konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.

Huszár Ferenc alezredes, a területvédelmi ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta, hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. Mint mondta, a feladat adott, miközben a felelősségük hatalmas, hiszen jövőt és biztonságot építenek maguknak, szeretteiknek, a magyar társadalomnak és ezáltal a hazának.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére