Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Oscar-díj: ha a rasszizmusról van szó, nem számítanak a tények

Zelenka Dóra

2019.03.14. 08:28

Egy fekete zseni, egy olasz suttyó és a hatvanas évek Amerikája: 2018 legjobb filmje. Legalábbis az Akadémia szerint. Zöld könyv-kritika.

Peter Farelly rendezése, a Zöld könyv – Útmutató az élethez igaz történet alapján készült.

A New York-i olasz negyedben élő Tony Vallelonga, másik nevén Hantás Tony egy nap új munkát kap: sofőrként be kell járnia az Egyesült Államok déli államait Don Shirley híres zongoraművész szolgálatában. A feladat nem könnyű, hiszen a hatvanas években délen még javában tartott a feketék szegregációja és elítélése, emiatt pedig Tonyra még nagyobb felelősség hárul, hogy biztonságosan eljuttassa a zongoraművészt koncertjeire, továbbá, hogy ő maga is szépen lassan eldobja a feketékkel szembeni előítéleteit. A két fél a kezdeti nézeteltérések ellenére szépen lassan baráttá avanzsál, az olasz „hantás” művelődik, a magányos művész pedig rájön, hogy az élet nem sokat ér család és barátok nélkül.

A több mint kétórás road movie-ban egy furcsa barátság születésének lehetünk szemtanúi, megismerhetjük a rasszizmus minden formáját és választ kapunk arra, miért nem szabad túlzásokba esni.

A két színész játéka miatt már alapból nem mondhatjuk középszerűnek a filmet. Viggo Mortensen, Hantás Tony megformálója rendkívül hitelesen hozza az olasz „suttyó” szerepét, a színész akcentusa és „dolce vita" megszólalásai egyszerűen szívet melengetően tökéletes összhatást keltettek. Mortensen teljesen megérdemelte volna az aranyszobrocskát, mert még egy ilyen lehetősége valószínűleg már nem lesz. Don Shirley megformálója, Mahersala Ali már nem először mutatja meg zsenialitását, ám ebben az esetben nem feltétlenül karaktere miatt érdemelte meg a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Don Shirley higgadt, kimért karakterét egy ilyen színésznek aligha esett nehezére eljátszani, azonban nem lehet elmenni a színész újonnan szerzett zongoratudása mellett, amit zseniálisan elsajátított, szívesen hallgattam volna a játékidő alatt még többször lenyűgöző játékát. Itt jön be a film másik óriási pozitívuma, a zene. A blues, a jazz és a klasszikus zene tökéletes kombinációja egyszerűen simogatja a nézők fülét.

Egy művész identitásdrámája, aki feketének nem elég fekete, fehérnek nem elég fehér.

Mahersala Ali a film csúcspontjában magából kikelve úgy fogalmaz:

a feketéknek túl fehér vagyok, a fehéreknek túl fekete, férfinak nem elég férfi.”

Elgondolkoztató, hogy Don Shirley miért nem lett olyan híres, mint kortársai, hiszen a film elkészültéig még a klasszikus zeneiparban is kevesen ismerték. Könnyen elképzelhető, hogy azért, mert akkoriban még nem volt szokás „különcnek” lenni. Shirley zenéje se nem volt fekete zene, azaz jazz, se nem volt fehér zene, azaz klasszikus zene. Munkássága a kettő keveréke volt, és egy újfajta hangzást vitt a zenei életbe, ám ez akkoriban inkább csak a vacsorapartik aláfestő zenéjeként tudott fennmaradni. Don Shirley zsenialitása a kortársai szerint is megkérdőjelezhetetlen, ám „kevert” zenéje miatt nem tudott magas művészeti értéket képviselni. 

A Zöld könyv talán egyetlen, de mégis óriási hibája mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a liberális filmipar ugyanis fogta és nemes egyszerűséggel elferdítette a valóságot.

Hollywood a tényeket kidobta az ablakon, és gyártott egy sztereotípiákkal telerakott oktatófilmet a rasszizmusról és az előítéletekről, miközben Don Shirley karakterét teljes egészében kiszínezték és átformálták. A film szerint a művésznek nem volt családja, egyetlen testvérével sem tartotta a kapcsolatot, feleségétől elvált és a fekete közösségtől is elzárkózott.

Ám a valóság ezzel szemben az, hogy Shirley egy vidám, bohém művészlélek volt, aki turnéi alatt is rendszeresen beszélt három fivérével, továbbá részt vett a feketék polgárjogi mozgalmaiban és közeli barátságot ápolt Martin Luther Kinggel is. Tehát nagyjából teljesen az ellentéte volt annak, ahogyan a filmben ábrázolták.

Valószínűleg a drámai hatás kedvéért kellett „kicsit” átformálni a zongoraművész jellemét, hiszen így Hantás Tony teljes ellentéteként jelenhetett meg a vásznon. Az viszont tény, hogy a két férfi halálukig jó barátságban volt, annak ellenére is, hogy két teljesen különböző világból származtak.

Azonban ezek után felmerül a kérdés, hogy mi értelme egy olyan, kvázi életrajzi filmnek, ami kiszínezi a valóságot?

A film másik nagy hibája a karakter hiteltelen ábrázolása mellett az, hogy ezt az "alternatív valóságban" játszódó történetet túl „szájbarágósan” akarja bemutatni, és amit erőltetni próbálnak, azt az ember mindig keserűbb szájízzel nyeli le.

A Zöld könyv rendezésileg, látványilag, színészileg, zeneileg tökéletes film lehetne, ám mégis negyedóránként emlékeztetnek azért minket, hogy a liberális Hollywooddal van dolgunk. 

A sztereotip olasz főszereplő, a teljesen érdektelen és felesleges homoszexuális szál mind olyan elemek, ami miatt nem tudjuk felhőtlenül élvezni a filmet, hiszen végig fojtogatva érezzük magunkat: te fehér vagy, tehát rasszista; te fekete, tehát elnyomott; te olasz, tehát egy tanulatlan suttyó.

Kétségkívül egy kedves, szórakoztató és rendkívül ízléses film a barátságról, az elfogadásról és a rasszizmus elleni harcról. Szerintem ez az egyik legszórakoztatóbb, legszebb és legigényesebb road movie, amit Hollywood legyártott. Azonban nem lehet elmenni amellett, hogy a készítők beleestek a túlzások és a drámaiság hibájába, ami miatt az egész bűzlik az erőltetettségtől és hiteltelenségtől.

IMDb: 8,3/10
888: 4/8

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére