Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Weber megint mást mond, most éppen a Fidesznek hízeleg

Pörge Béla

2019.03.16. 18:00

Az EPP csúcsjelöltje úgy látszik, csak otthon mer keménykedni a Fidesszel.

Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje szombaton Bukarestben járt, ahol a pártcsalád helyi és regionális vezetőinek értekezletén vett részt.

A német politikus szerint nem volt könnyű az utóbbi időszak az EPP-ben, amikor több tagpárt is formálisan kezdeményezte a Fidesz elleni fellépést. Felidézte, hogy kedden Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral.

A fő üzenetem az, hogy az EPP a közös értékek és meggyőződések szövetsége, és magyarországi barátainknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy tiszteletben tartják-e ezeket az elveket vagy sem"

– mondta az EPP frakcióvezetője.

Weber szerint egyelőre semmi sem dőlt el, tárgyalásokat folytat az EPP minden pártjával.

Készülünk a szerdai napra. Egyelőre minden lehetőség nyitva áll. Az a célom, hogy Joseph Daul elnök úrral együtt olyan álláspontot készítsek elő, amelyben mindenki egyetért"

– mondta Weber Bukarestben.

Az EPP romániai tagpártjai közül az RMDSZ határozottan ellenzi a Fidesz kizárását, a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja pedig úgy döntött, hogy megszavazza a kezdeményezést.

A jobboldali pártszövetség legerősebb romániai tagja, a Klaus Johannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a Fidesz kizárásáról szóló javaslatot. Ludovic Orban (Orbán Lajos), a PNL elnöke pénteken azt mondta: azt követően hoznak végleges döntést, miután egyértelművé válik számukra, hogy a Fidesz visszatér-e vagy sem az EPP által fontosnak tartott értékekhez – írja az MTI. Azonban fontos megjegyezni, hogy a magyarellenesség miatt többször megbírságolt Rares Bogdan román televíziós műsorvezetőt jelölte listavezetőnek a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) a május 26-i európai parlamenti választásokra.

Weber keddi látogatása alkalmával első útja a Soros-egyetemre vezetett, majd azt követően Orbán Viktorral tárgyalt, végül pedig a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem sikerült mindenben megegyezni, de konstruktív beszélgetést folytattak a magyar kormányfővel.

A politikus még aznap, miután hazaért Németországba, kettős beszédet alkalmazott, és otthon jóval bátrabban fogalmazott, mint Magyarországon: arról beszélt a ZDF esti műsorában, hogy a Néppártban elfogyott a türelem a Fidesszel szemben.

Mint ismert, a magyar kormány nemrég elindított egy tájékoztató plakátkampányt, melyen Soros és Juncker szerepelt, valamint egy mondat: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!”. Ez pedig értelemszerűen nagy vihart keltett a bevándorláspárti politikusok körében, így a Néppárt bevándorláspárti alakulatai a Fidesz kizárása mellett szólaltak fel.  A Soros és Juncker bosszújaként ismert néppárti ultimátumban azt követelik, hogy  a magyar kormány biztosítsa a Soros-egyetem Budapesten maradását; szedje le a tájékoztató plakátokat, amelyen Soros György szerepel Jean-Claude Junckerrel; Orbán Viktor pedig kérjen bocsánatot.

A miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. A kormányfő elnézést kért a támadó nyelvezetért, de közölte, fenntartja politikai álláspontját. Legutóbbi, a Magyar Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról beszélt, hogy a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, „minden másról lehet beszélgetni”.

A néppártban szerdán, március 20-án szavaznak majd a Fidesz tagságáról.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére