Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyszer megúszta, de most végül kitoloncolják a kamaszlányt megerőszakoló migránst

Forisek Ádám

2019.06.10. 09:18

Egy korábbi alkalommal képesek voltak feltartóztatni az utasok a repülő felszállását, csak hogy ne toloncolják haza a migránsbűnözőt. Most azonban Yaqub Ahmed nem úszta meg.

Yaqub Ahmed 30 éves szomáliai mérnök bevándorló egyike volt annak a négy főből álló migránsbandának, akik még 2007-ben brutálisan megerőszakoltak egy 16 éves kamaszlányt. Az áldozatnak azt mondták, hogy barátnője náluk van fent a lakásukon. A lány velük ment, majd mikor a helyszínre érkeztek, a migránsok a lányra vetették magukat, egyikük még ököllel arcon is ütötte a kamaszlányt.

Az áldozat kiáltásai és segítségkérése miatt a szomszédok hamar rendőrt hívtak, a négy migránst pedig a helyszínen letartóztatták. Ahmed mindössze kilenc év börtönbüntetést kapott tettéért.

Yaqub Ahmed

A migránsbűnözőt eredetileg 2018 októberében akarták visszatoloncolni Szomáliába, de miután magából kikelve ordibálni kezdett, a többi utas tiltakozni kezdett, mondván, hogy szegény Ahmedet „elszakítják a családjától”, és gyakorlatilag sikeresen szabotálták a kitoloncolást.

Erről az akcióról aztán az áldozat is tudomást szerzett, a következőképp reagált:

Hogy lehet megvédeni egy erőszakolót? Bilincsben volt és épp kitoloncolták. Mégis kik vagytok ti, hogy beleavatkoztok az igazságszolgáltatásba? Azt hiszitek, szívszorító volt, ahogy sikoltozott? Hallottátok volna az én sikoltozásaimat.

Ezúttal azonban brit sajtóértesülések szerint Ahmed már egy londoni repülőtér fogdájában ül, a brit kormány egy charterjárattal fogja őt kitoloncolni Szomáliába, hogy elkerülhessék a tavaly októberi incidenst.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére