Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Teljes transzbaj: nemsokára kiskorúak is válthatnak nemet Dániában

Bokor Gábor

2019.07.30. 20:15

Azt akarják elérni a jogszabály-módosításokkal, hogy a fiatalkorúak teljesen legálisan nemet válthassanak, akár szülői beleegyezés nélkül is.

Hamarosan beteljesedhet a liberálisok álma Dániában, ugyanis megnyílhat a lehetőség a kiskorúak előtt, hogy a hivatalos okmányaikban az áhított nemük szerepelhessen. A Kristeligt Dagblad dán lap szerint az ország politikai pártjainak egy része, mint például a Szociáldemokraták, a Vörös-Zöld Szövetség és a Liberálisok támogatják a törvénymódosítást.

Már tavaly is megpróbálkoztak ezzel, így akarták előmozdítani a transznemű emberek egyenjogúságának ügyét, azonban akkor ez a terv fuccsba ment, csak a parlamenti vitáig jutott az ügy. 2014 óta a skandináv országban engedélyezett, hogy a felnőtté váló emberek papíron megváltoztassák a nemüket. Ehhez csak pár formanyomtatványt kell kitölteniük, és akkor a következő okmányaikban már a másik nem tagjaként mutatkozhatnak. Dániában működik egy CPR nevű okmány, amivel az állampolgárok igazolni tudják magukat, elsősorban ebben kérhető a formális nemváltás.

Transzgender felvonuló a dániai Aarhusban megtartott Pride-on | Fotó: AFP

Pontosan tudjuk, mit jelent az, hogy a gyerekek a saját okmányaikban nem abban a nemben szerepelnek, mint ahogy azt szeretnék, és ezzel nagyon kellemetlen helyzetekbe kerülhetnek

– közölte Mai Villadsen, a Vörös-Zöld Szövetség szóvivője.

Egyre nagyobb az esély, hogy a kiskorúak is nemet válthatnak, ugyanis a kezdeményezésre a legtöbb balos és liberális párt aktivizálódott, a Dán Szociálliberális Párt például 15 éves korig vinné le a korhatárt.

Új állatfajt fedeztek fel: íme a gendersemleges szörnylány

A brit sajtó a napokban írt Jazmin Beanről, a Londonban élő fiatal lányról, aki súlyos genderproblémákkal küzd, hiszen nem tudta eldönteni, micsoda, így inkább szörny lett. Az a szomorú a történetben, hogy nincs egyedül, keresi azoknak a brit fiataloknak a társaságát, akik hozzá hasonló bajokkal küzdenek, és szép számmal akad is belőlük.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére